Magyar rendező filmjében fog szerepelni Blake Lively – 10 érdekesség a 35 éves sztárról

színésznő magazin Blake Lively születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A művésznevét is a szüleitől örökölte, kamerák előtt csókolózott először, nem szeret magassarkút hordani, és a világsztár barátnőjének rendezett videoklipet. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a kerek születésnapos Blake Lively kapcsán.

A művésznevét is a szüleitől örökölte.

Blake Ellender Brown néven született 1987. augusztus 25-én Los Angelesben. Az édesapja Ernie Brown, aki azonban az Ernie Lively művésznevet használta a karrierje során. Ezért aztán a színészi pályára kerülve Blake is a Lively mellett döntött, noha a hivatalos vezetékneve továbbra is Brown.

Az egész családja szakmabeli.

A már említett, tavaly elhunyt Ernie Lively tipikus hollywoodi karakterszínész volt, olyan filmekben játszva kisebb szerepeket, mint az Egyik kopó, másik eb, Az 57-es utas, vagy az Állj, vagy lő a mamám! Blake édesanyja, Elaine Lively színészügynökként dolgozik, a bátyja Eric Lively színész, ahogyan a féltestvérei, Lori, Jason és Robyn Lively is.

Blake Lively szüleivel, Ernie Lively és Elaine Livelyvel Forrás: NORTHFOTO/©Chase Rollins/AFF-USA.com/©Chase Rollins/Aff-Usa.Com

Egy tévedés segítette hozzá élete első filmszerepéhez.

A Négyen egy gatyában című tinifilm hozta el az első színészi munkát számára. A szerepet úgy kapta meg, hogy a szereplőválogatásra csak besétált, letette a fotóját az asztalra, majd kiment – mert korábban sosem volt ilyen szituációban, és azt hitte, csak ennyi a dolga. A film alkotói viszont úgy ítélték meg, ez a habitus pontosan illik a tervezett karakterhez, így rögtön neki adták a szerepet.

A Négyen egy gatyában című tinifilm, America Ferrera, Amber Tamblyn, Alexis Bledel, Blake Lively Forrás: Origo

A kamerák előtt csókolózott először.

A Négyen egy gatyában forgatásán csókolózott először életében, méghozzá csak eljátszva azt, mivel a szerepe szerint, a kamerák előtt történt a dolog.

Nagyon elfoglalt tinédzser volt.

A középiskolában ő vezette a diákönkormányzatot, tagja volt a pomponlánycsapatnak, és országos kórusversenyeken vett részt a suli énekkarával. Mindezt azután, hogy a Négyen egy gatyában forgatását követően visszatért az iskolapadba, mert egyáltalán nem tervezte, hogy elköteleződik a színészi pálya mellett.

Nem szeret magassarkút hordani.

Amikor csak lehet, kerüli a magassarkú cipők hordását, ugyanis azok nélkül is meglehetősen kimagaslik a hölgytársai közül a maga közel 180 centijével. Ugyanakkor saját bevallása szerint teljesen elégedett és magabiztos a testmagassága kapcsán.

Hollywoodi álompárt alkotnak a férjével.

A sztárszínész Ryan Reynolds-szal a Zöld lámpás forgatásán szerettek egymásba. A színésznő nem is tagadja, hogy Reynolds azonnal levette a lábáról. 2012 szeptemberében házasodtak össze, és minden jel arra utal, hogy ők tényleg megtalálták az igaz szerelmet, hiszen a mai napig együtt vannak és közösen nevelik az immár 3 kislányukat.

Ryan Reynolds-szal, a férjével hollywoodi álompárt alkotnak Forrás: AFP/Angela Weiss

A főzés a hobbija, bizonyos megkötésekkel.

Imád otthon főzőcskézni, viszont nem akármit: a glutén- és szójatartalmú ételek nála ki vannak zárva. De egyáltalán nem iszik például alkoholt sem.

A világsztár barátnőjének rendezett videoklipet.

Az egyik legközelebbi barátnője Taylor Swift, aki a Betty című dalát Lively és Reynolds egyik lánya után nevezte el. Az I Bet You Think About Me című száméhoz készült videoklipet pedig Lively rendezte, akinek ez az első ilyen jellegű munkája, de ígérete szerint nem az utolsó.

Magyar rendező filmjében fog szerepelni.

2016 óta mindössze 2 filmben szerepelt anyai elfoglaltságai miatt, de már előkészítés alatt áll a Proxy című sci-fi, amiben Mundruczó Kornél rendezői irányítása alatt láthatjuk majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.