Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy ember Ruzsán

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Daniel Bockwoldt -
halál Ruzsa szén-monoxid mérgezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy ember a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa egyik tanyáján szombaton - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes közölte: szombat kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Ruzsán egy tanyaépületben erős gázszagot lehet érezni és rosszul lett valaki. A szomszéd jelezte az esetet, aki bement, és szellőztetni kezdett.

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy ember Ruzsán Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Daniel Bockwoldt

Egy tűzoltóegység vonult az ötven négyzetméteres tanyaépülethez, ahol a nyitott ablak mellett is kimutatták a mérgező szén-monoxidot. Az épületben azért keletkezhetett szén-monoxid, mert egy gázpalackra kötött gázégő működött és minden nyílászáró csukva volt. Az épület lakóján már nem lehetett segíteni.

A szóvivő felhívta a figyelmet, szén-monoxid akkor keletkezik, amikor a nyílt láng környezetében nincs elég oxigén és tökéletlen égés megy végbe. A szén-monoxidnak nincs szaga, a szomszéd azért érzett gázszagot, mert a szén-monoxid-mérgezést okozó tökéletlen égést követően idővel kialudt a gázégő lángja és tovább áramlott a palackból a gáz. Ha nyílt láng van az épületben - akár fűtés, akár vízmelegítés miatt - a levegő-utánpótlást biztosítani kell, különben szén-monoxid keletkezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.