Sztárok, akik nagyon rövid ideig voltak házasok

esküvő házasság magazin sztár
Egyesek szerint a jóból keveset adnak. Akadnak sztárok, akik ezt az örökérvényű mondást a házasság esetében is igaznak tartják.

Mindössze 55 órát jelentett a holtomiglan-holtodiglan kifejezés Britney Spears és Jason Allen Alexander számára. A hirtelen ötlettől vezérelt menyegző egyike volt az énekesnő balul elsült lépéseinek, amelyet semmissé tenni ugyan nem, de érvényteleníteni szerencsére lehetett. Azóta több kapcsolaton is túl van, de sajnos úgy tűnik, hogy a jelenlegi viszonya is veszélyben van.

Mindössze 55 órát jelentett a holtomiglan-holtodiglan kifejezés, Jason Alexander és Britney Spears Forrás: Getty Images/Filmmagic/Enos Solomon - AFP

Noha azóta már ötödjére is kimondta a boldogító igent Nicolas Cage, korábbi lagzijai sem merültek feledésbe. Még akkor sem, ha saját elmondása szerint végtelenül részeg is volt akkor, mikor – ha csak négy napra is, de – összekötötte az életét Erika Koike profi sminkessel.

Nicolas Cage és Erika Koike Forrás: FilmMagic/2019 FilmMagic/Joe Scarnici

Még csak 55 éves, de már az ötödik férjének is kiadta az útját Pamela Anderson. A Baywatch-sztár és Jon Peters boldogsága például mindössze 12 napig tartott, majd máig tisztázatlan okokból kifolyólag hamar véget is ért.

Pamela Anderson és Jon Peters Forrás: AFP/Getty Images/Valery Hache

Bár az esküvőt nem ismerték el hivatalosan az Egyesült Államokban, Eddie Murphy és Tracey Edmonds megtartotta a kézfogót Bora Bora szigetén. Boldogságuk nem volt hosszú életű, 14 nappal később már a kiutat keresték a kapcsolatukból.

Tracey Edmonds, Eddie Murphy Forrás: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

Alig több, mint egy hónap után gondolta meg magát Drew Barrymore, aki tavaly megdöbbentő dolgokat árult el a szexuális életéről. Az akkor 19 éves színésznő számára a barátja, Jeremy Thomas bárjának pultja volt az oltár, ahol a pár örök hűséget fogadott egymásnak, 39 nappal később azonban változott a véleményük.

Drew Barrymore és Jeremy Thomas Forrás: Getty Images/Barry King

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.