Megateszt - Önmagunk legjobb verziója

Forrás: scitec.hu -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő átalakulások, történetek és hihetetlen kitartás, így jellemezhetjük a 2022-es Megatesztet. A Scitec Nutrition szervezésében a 16 hetes küzdelem során nem egymással, hanem saját magukkal küzdöttek meg a versenyzők nap mint nap egyetlen célért: a lehető legtöbbet kihozni önmagukból és a fizikumukból. 150 Megatesztelő – 100 férfi és 50 nő – vágott neki a kalandnak és a korábbi évekhez hasonlóan a versenyzők elhivatottsága példa nélküli volt. Bebizonyították, hogy bármilyen nehéz élethelyzet, munka mellett képesek lehetünk a sikerre, ha igazán akarjuk.  A legfiatalabb versenyző 20, a legidősebb pedig 52 éves volt: ez is bizonyítja, hogy önmagunk átformálása nem korfüggő.

Civilből fitneszmodell 16 hét alatt

A Scitec Megateszt során nem a legizmosabb versenyzőket díjazták, hanem azokat, akik a kihívás végére önmagukhoz képest a legnagyobb változást tudták felmutatni. A Megateszt résztvevői ismét bizonyították, hogy kellő kitartással és akarattal igenis bárkinek lehetséges négy hónap alatt „fitneszmodellé” válnia. A díjazottak - és a mezőny nagy része - nem hivatásos sportolók vagy testépítők, hanem a sporttól teljesen független, civil állást töltenek be a hétköznapokban. A BioTechUSA-cégcsoport tagjaként a Scitec Nutrition márka - a konditermek és a testépítő bajnokságok állandó támogatójaként - a “Make a Difference” szlogenen keresztül alapvetően azokhoz szól, akik életvitelszerűen űzik az edzőtermi edzést és arra ösztönzi őket, hogy önmaguk legjobb változatai legyenek, ezáltal másokat is inspirálhassanak.

A korábbi évekhez hasonlóan a versenyzők elszántsága és elhivatottsága példa nélküli volt. Hihetetlen átalakulásoknak lehettünk szemtanúi a Megateszten: a résztvevők képein látszik, hogy a fizikum mellett az önbizalmuk is folyamatosan fejlődött. A verseny három fordulóból állt és a fordulók közötti fotózások eredménye döntötte el a továbbjutók sorsát. Végül 25 férfi és 10 nő küzdött a dobogós helyekért. A döntősök közel 200 000 Ft értékű táplálékkiegészítőt próbálhattak ki a Scitec Nutrition jóvoltából, de a legnagyobb motivációt maga a Megateszt jelentette a versenyzőknek.

Gépészmérnökből bajnok

A résztvevők mindent beleadtak, és új emberekként köszöntek vissza az „utána” képeken. A férfi kategóriában az első helyet a civilben autóiparban gépészmérnökként dolgozó Bíró Zoltán (31) szerezte meg, aki egy átlagos edzőterembe járó fizikumból gyakorlatilag versenyszintű testet faragott – olyan definiáltság és szárazság jellemezte, mintha egy szobrot faragtak volna a testéből.

Bíró Zoltán Forrás: scitec.hu

Különböző szintről indult mindenki, volt, aki teljesen átlagos testalkatot diétázott le egy kezdő versenyzői fizikumra, volt, aki már korábban is izmos volt, de készre faragta a testét. A második helyen Gergely Dániel (34) végzett, aki már az „előtte” képen is jelentős izomtömeggel rendelkezett. Innen nagyon nehéz volt jelentős javulást felmutatni, hiszen minél haladóbb valaki, annál nehezebb szintet lépni, de neki sikerült: kerekebb izomformák és szálkásabb kinézet jellemezte az „utána” képeken. Civilben ő is mérnökként dolgozik csoportvezetői minőségben.

Gergely Dániel Forrás: scitec.hu

A harmadik helyen a mezőny egyik legbátrabb versenyzője, Novák Csaba Titusz (26) végzett, aki bevállalta azt, amit kevesen: a Megateszt első részében tömeget növelt, amivel majdnem kiejtette magát a mezőnyből az utolsó előtti fotózáson. Ugyanis a némi zsírosodással járó tömegnövelés laikus szemmel nézve gyakorlatilag egy rosszabb fizikumot eredményez látszatra, mint a kiindulási kép. A civilben kutatóként és junior fejlesztőként dolgozó versenyző azonban ezzel a merész stratégiával végül révbe ért és a második etapban egy következetesen betartott diétával kiélezte a formáját, így végül a kiindulási állapotnál nagyobb izomtömeggel, de szálkásabban állt a fényképezőgép elé. A képek önmagukért beszélnek.

Novák Csaba Titusz Forrás: scitec.hu

Példaértékű női történetek

A női mezőnyben is igazán inspiráló versenyzőkkel ismerkedhettünk meg. A női kategória első helyezettje Dr. Fenyvesi Klaudia Gréta(28) civilben ügyvédként dolgozik, az ő története is bizonyítja, hogy az irodai munka és a kevés idő nem lehet kifogás. Az előtte-utána képeket nézve nehéz eldönteni, hogy ugyanarról a személyről beszélünk-e. Gréta a futást, az ökölvívást és az edzőtermi súlyzós edzést is kipróbálta. Nagy büszkeség, hogy a Megateszt végére még az INBA naturál testépítő bajnokságon is színpadra lépett – nem a helyezésért, hanem az élményért.

Dr. Fenyvesi Klaudia Gréta Forrás: scitec.hu

A második helyen Pákozdi Adél (30) végzett, aki bár civilben földhivatali ügyintézőként dolgozik, annyi előnnyel indult, hogy párja személyi edző és maga is versenyző. Ettől azonban nem volt számára könnyebb keresztül verekednie magát azon a lemondásokkal teli úton, ami egy ilyen fizikum eléréshez elengedhetetlen – kiváltképp, hogy komoly magánéleti veszteséggel is meg kellett küzdenie a Megateszt ideje alatt.

Pákozdi Adél Forrás: scitec.hu

A harmadik helyezett Molnár Viktóriának (20) nem volt könnyű feladata, ugyanismár egy jó formával érkezett, ennek ellenére rengeteget tudott javulni. Ő kifejezetten a Megateszt ideje alatt kezdett el versenyezni, már májusban is szerzett egy első helyezést a Bodysport kupán, majd az INBA naturál testépítő és fitnesz bajnokságon ugyancsak első és második helyeken végzett. Viktória egyébként Kárpátaljáról érkezett, nagyon sokoldalú személyiség: személyi edzőként, csoportos óra oktatóként, recepciósként, valamint játszóházban is dolgozik.

Molnár Viktória Forrás: scitec.hu

Nincsenek vesztesek, csakis győztesek

Voltak versenyzők a férfi és női kategóriában egyaránt, akik a dobogóról ugyan lemaradtak, de akiket mindenképpen díjazni akartak a szervezők. A férfiak között ilyen volt Szilágyi István (35), aki jelentős tartás- és szimmetria hibával rendelkezett az első fotózáson – amit gyakorlatilag 100%-ban kijavított a Megateszt végére, pusztán az edzés segítségével. A jutalma 100 000 Ft értékű különdíj volt Scitec termékekben.

Szilágyi István Forrás: scitec.hu

A nők között pedig Herczeg Gyöngyi(29) olyan izomminőséget és izomtömeget vonultatott fel, ami mellett egyszerűen nem lehetett elmenni szó nélkül. Gyöngyi gyerekkora óta sportol, és már az első fotózáson sem volt rossz formában. Erőemelőként megvolt a megfelelő izomtömege, amit az utolsó fotózásra gyönyörűen ki tudott csiszolni. Civilben egyébként röplabda utánpótlás-edzőként is dolgozik, de ő és párja is erőemelőként, illetve fekvenyomóként versenyeznek.

Herczeg Gyöngyi Forrás: scitec.hu

A Megateszt 2022-ben is hozta a kötelezőt: az elképesztő átalakulásokat, a lélekemelő, lelkesítő történeteket és egy remek csapatot, akik nem egymással, hanem önmagukkal versengve hozták ki magukból a maximumot. Akik pedig a Megateszt korábbi fordulóiban búcsúztak a versenytől, sok esetben ettől függetlenül is végigcsinálták a 16 hetet versenyen kívül is: ez mutatja meg azt, amikor valaki tényleg eltökélt abban, hogy változtasson.

Forrás: scitec.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.