Krisztián nem szeretné, hogy Mici lefogyjon

Forrás: Rtl2/Való Világ -
VV Mici VV Krisztián fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Mici úgy ítélte meg, hogy a magasságához képest van rajta némi súlyfelesleg, így komoly diétába kezdett. De Krisztián ezzel egyáltalán nem ért egyet. 

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, az egykori villalakók szerelme töretlen, mióta kiköltöztek a villából. A pár szinte minden idejét együtt tölti, sőt már egymás családjába is sikerült szépen beilleszkedniük.

Mici fogyásának Krisztián egyáltalán nem örül Forrás: Rtl2/Való Világ

Mici időről időre igyekszik meglepni a párját, legutóbb mindenki szeme láttára mutatta meg, hogy mit tud. A tavalyi év végén egybe is keltek, az eseményről pedig fotók is készültek. Most azonban hosszú idő után véleménykülönbség alakult ki a szerelmesek között, ugyanis

Mici fogyni szeretne, de Krisztián ennek egyáltalán nem örül.

"Krisztián nem szeretné, hogy nagyon lefogyjak, olykor még etetni is próbál esténként, de én nem engedek a kísértésnek. Tavaly karácsonykor 79 kiló voltam, most 76 vagyok, ami a 168 centis magasságomhoz egy picit sok. Legalább 70 kilóra szeretnék lefogyni" – írta meg a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.