egészséges életmód sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lelkesedés, a motiváció és a kemény edzés is hiábavaló, ha nem vagy tisztában néhány fontos alapszabállyal. Ráadásul nemcsak az edzéstervre kell figyelni, hanem egyéb életviteli szokásokra is. Érdemes kicsit utánajárni, vagy profi segítséget kérni, ha komolyan akarod venni az életmódváltást. Íme, 5 hiba, amit feltétlenül kerülj el!

1. Rossz végrehajtás

Ha teljesen új vagy az edzőtermek világában, mindenképpen vegyél néhány órát egy személyi edzőtől, az ember ugyanis nem is gondolná, hogy egy-egy gyakorlat kivitelezésében mennyi hibát lehet véteni. A rossz végrehajtás pedig nagyon hamar berögzülhet, ráadásul nemcsak, hogy nem lesz hatásos, még rosszat is tehetsz vele: az ízületek és az izmok bánhatják, ha nem vagy tisztában a helyes kivitelezéssel.

Vegyél néhány órát egy személyi edzőtől! Forrás: Shutterstock

2. Üres gyomorral edzeni

Ez persze nem azt jelenti, hogy jól teletöltött gyomorral kell nekiállni súlyokat emelgetni, de fontos odafigyelni rá, hogy előtte néhány órával együnk. Ha nem így teszünk, egyrészt nem lesz elegendő energiánk, amit bele tudunk fektetni a gyakorlatokba, és akár szédülést is okozhat az erőfeszítés. Másrészt könnyen a visszájára fordulhat az izomépítés: ha túlságosan alacsony a vércukorszint az edzés során, a szervezet kivonja a glikogént az izomszövetekből. Így izomépítés helyett még veszíthetsz is az izomtömegedből.

Sose edz teljesen üres gyomorral! Forrás: Shutterstock

3. Helytelen táplálkozás

Sokan azt gondolják, hogy ha bizonyos tápanyagokat kiiktatnak a szervezetükből, akkor hozzájárulnak a fogyáshoz, de ez féligazság, és nagyon komoly károkat okozhat a szervezetben. Rengetegen elkövetik például azt a hibát, hogy nem fogyasztanak semmiféle szénhidrátot, így viszont a szervezet megint csak önmaga próbálja azt előállítani, hiszen szüksége van rá, ezzel pedig különböző hiánybetegségek alakulhatnak ki. A fehérjék, a jófajta szénhidrátok és az egészséges zsírok is elengedhetetlenek a szervezet megfelelő működéséhez, az meg minden továbbinak az alapja, így érdemes odafigyelni rá.

Fogyassz teljes kiőrlésű, lassú felszívódású szénhidrátokat! Forrás: Shutterstock

7 szénhidrát, amelyeket diéta alatt is fogyaszthatsz

A szénhidrát sokszor még most is a fogyókúra egyik főellenségének van kikiáltva, rengeteg tévhit él róla az emberekben, pedig a jól megválasztott szénhidrát tele van rostokkal, és rengeteg energiát ad a mindennapokhoz. Olvasd el a Life.hu cikkét!

4. Minőségi alvás hiánya

Az persze nagyon becsülendő, hogy korrekt munkát végzel az edzőteremben, de figyelj arra is, hogy legyen alkalma regenerálódni is az izmaidnak. Ebben a minőségi alvásnak nagyon nagy szerepe van, emellett ráadásul a stressz csökkentésében is közreműködik. A kialvatlanság hízáshoz is vezethet: korábbi kutatásokban a jó alvóknál sokkal alacsonyabb étvágykeltőhormon-szintet mértek, míg az alvászavarosak gyakrabban és erősebben érezték az éhségérzetet, így többet is ettek.

Aki nem alszik eleget, könnyebben hízik Forrás: Shutterstock

5. Túl sok kardió

Kardióval sok kalóriát tudsz elégetni, de nagyon fontos odafigyelni a mértékletességre. Könnyen túlzásba lehet vinni, akkor viszont éppen ellenkező hatást vált ki. Főleg a hosszabb időtartamú, de alacsonyabb intenzitású kardióedzéseknél kell figyelni, mivel maga az izom is felhasználható energiaként, így könnyen izomvesztés történhet. Inkább rövidebb, magasabb intenzitású aerob edzésekkel dolgozz.

A túlzásba vitt kardióedzéssel akár izmotzatodból is veszíthetsz Forrás: Shutterstock

Mikor, mennyit, hogyan? Minden, amit tudni akartál a kardióedzésről


Miért fontos a kardióedzés, milyen gyakran kell végezni, és milyen intenzitással? Katus Attila beavat benneteket a kardióedzés rejtelmeibe. Olvasd el a cikket!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.