Miért nem úgy nézel ki, mint a többi anyuka?

kövér édesanya diéta iskolatárs túlsúly egészséges életmód fogyókúra zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 46 éves Annette Skinner angol számozású 32-es ruhaméretét 14-esre cserélte, miután megelégelte, hogy fiát rendszeresen kigúnyolják anyukája tetemes túlsúlya miatt. Annette húsz éven át nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy túlsúlyos, de végül a heti három edzés és az egészséges étrend megtette a hatását.

Annette Skinner végül 76 kilogramm súlyfeleslegtől szabadult meg, miután gyerekei már szinte könyörögtek neki, hogy vegye észre, milyen egészségtelenül él. Annette fia, Alex egy nap feldúlva jött haza az iskolából, és azt kérdezte, hogy az ő anyukája miért nem úgy néz ki, mint a többi anyuka. Kiderült, hogy Alexet rendszeresen bántották osztálytársai túlsúlyos anyukája miatt - akiről képeket itt láthatsz.

Az angliai Walsallban élő Annette Skinner egykor 163 kilónál is többet nyomott, így az emberek észre sem vették, mikor terhes lett második gyerekével. "Soha nem voltam igazán vékony, de mivel alapvetően jól éreztem magam, nem foglalkoztam a súlyommal, így az évek során észrevétlenül kúsztak fel a pluszkilók. Mindig is a csokoládé volt a gyengém, és ha egyszer kinyitottam egy doboz édességet, soha nem tudtam abbahagyni, az egészet megettem" - emlékezett vissza Annette.

"Gyakorlatilag az egész életemet tagadásban éltem, egyszerűen nem voltam hajlandó tudomásul venni, hogy szörnyen meghíztam, mikor tükörbe néztem, sosem néztem le a fejem alatti részre. Megpróbáltam tudatosan átverni magam" - folytatta Annette, aki elmondta, hogy számtalan fogyókúrát kipróbált, de ahogy lement néhány kiló, pár hét elteltével újra megjelent a súlyfelesleg.

"A családom időnként próbált figyelmeztetni, hogy oda kellene figyelnem a súlyomra, de többnyire csak megsértődtem, és azt mondtam, hogy fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok. A fordulópont akkor érkezett el az életemben, amikor megtudtam, hogy a fiamat bántják az iskolában a súlyom miatt" - emlékezett vissza Annette, aki végül 2011 augusztusában felbérelt egy személyi edzőt, akinek segítségével heti háromszori kardióedzésbe fogott, és teljesen megreformálta az étrendjét.

A fogyókúra legelső szakaszában gyorsan lement 13 kiló, majd a rendszeres mozgás és diéta mellett Annette havonta átlagosan újabb 6 és fél kilótól szabadult meg, így ma már stabilan tudja tartani 82 kilogrammos testsúlyát. "Teljesen megváltozott az életem, ha tükörbe nézek, egy normális, átlagos nőt látok. A múltkor sikerült öt kilométert 40 perc alatt lefutnom, erre korábban soha nem lettem volna képes" - mondta az újjászületett Annette.

Amikor egy 4 évesről kiderül, hogy AIDS-eshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130122-aidset-es-kulonbozo-fertozeseket-kapott-el-edesanyjatol-egy-4-eves.htmlAngyali mosolya mentette meg a babáthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130123-elallt-az-abortusztol-a-3d-ultrahangfelvetel-miatt-egy-brit-kismama.htmlEgy hónap alatt kockahasa lett a rappernekhttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130123-fogyokuras-sikertortenet-kockahasat-varazsolt-maganak-egy-honap-alatt-the-game.htmlKóstold meg Katalin hercegnőt!http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130124-katalin-hercegno-kate-middleton-portrejat-pizzabol-is-elkeszitettek.htmlMit keres egy patkány a bébiételben?http://www.life.hu/anyaskodj/20130124-patkanytetem-a-gyumolcspureben-patkanymereg-a-vanilias-ostyaban-ezert-erdemes.htmlEgyre több a mutáns ember: nincs szagukhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130123-minden-otvenedik-ember-olyan-mutans-genvarianst-hordoz-amelynek-koszonhetoen-nincs.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.