Egyszerű módszerrel veheted rá a gyereket a nehéz feladatokra: így motiváld

Okos gyerek, tanuló gyerek, iskolás gyerek, gyerek tanul
Getty Images/iStockphoto/Schoolgirl - shironosov
gyereknevelés jutalom motiválás
A pozitív nevelés lényege, hogy büntetés helyett dicsérettel erősítjük a gyerekekben az elvárt viselkedést. Mindez motiválhatja a kicsiket a számukra nehéznek tűnő feladatok elvégzésére, legyen szó tanulásról vagy épp rendrakásról. Ebben nyújt segítséget a jutalomtábla, ami láthatóvá varázsolja a dicséretet.

Büntetés helyett érdemes dicsérettel ösztönözni a gyerekeket, ez ugyanis nagyobb motivációt jelenthet a számukra. Legyen szó tanulásról, rendrakásról vagy egyéb tevékenységről, ezzel a módszerrel könnyebben rávehetőek a nehezebb feladatok elvégzésére.

Hogyan kell ösztönözni?

A nevelés során számos témakörben merülhet fel, hogyan tanítsuk meg gyerekünknek az általunk helyesnek tartott viselkedést. Hogyan ösztönözhetjük őt arra, hogy jól tanuljon, kezet mosson, rendet rakjon vagy éppen szépen beszéljen? Lényeges szempont, hogy a kicsi élvezze azt, amit csinál, ellenkező esetben előfordulhat, hogy küzdelem lesz rávenni az adott tevékenységre. Ebben segíthet a motivációs-, illetve jutalomtábla használata. 

Pozitív visszacsatolás

Az első lépés önmagunknál kezdődik. Érdemes odafigyelni, hogy pozitív kommunikációt használjunk, amikor a kért feladatokról beszélünk a gyereknek. Igyekezzünk úgy elmondani azt, hogy probléma helyett inkább kihívásként tekintsen rá, amit a mi segítségünkkel megoldhat. 

Kísérjük az úton

Biztassuk a gyereket és nyújtsunk neki támogatást a feladatok elvégzése közben, kellemes közös élménnyé varázsolva azt! Ne fenyegetéssel, kényszerítéssel vagy jutalommegvonással vegyük rá a megoldásra! Inkább emlékeztessük azokra a pillanatokra, amikor sikeresen képes volt megcsinálni egy feladatot. Fontos elmagyaráznunk neki, hogy milyen pozitív hatása lesz a jövőben, ha eléri a kitűzött célt!

Honnan is ered?

Kétféle motivációt különböztetünk meg, a belsőt és a külsőt. Előbbi az, amikor a gyermek saját indíttatásából tesz meg valamit, a külső pedig az, amikor az ösztönző erő kívülről érkezik. Ilyenkor a cél lehet egy elérhető jutalom vagy dicséret. Habár mindkettő megléte a legeredményesebb, kezdetben leginkább a külső motiváció a fontos a gyerekek számára, amihez alkalmazhatjuk a jutalomtáblát. 

Részekre is bonthatjuk

Érdemes pontosan meghatározni az elérendő célt, majd kisebb részfeladatokra bontani azt. Figyeljünk arra, hogy érthetően mondjuk el, hogy mit kell a gyereknek elvégeznie és melyik kisebb célt kell először elérnie! 

Egyeztessük velük előre

Érdemes előre megbeszélnünk a gyerekkel, hogy az adott feladat vagy részfeladat elérése után milyen jutalomban lesz része. Ezt követően pedig a kitűzött teendő elvégzéséért vagy az általunk helyesnek vélt viselkedésért pontokat adhatunk a kicsinek, amiket bizonyos pontszám elérése után beválthat. 

Jól látható helyen

Ha jutalomtáblát használunk, érdemes azt olyan helyre rakni, ahol nap mint nap látja a gyerek, például a hűtőszekrényre vagy az asztalra. Ezáltal nem téveszti szem elől a célt és naponta ellenőrizheti, hol tart a pontgyűjtésben. 

tanulás gyerekkel, gyerek szülő tanulás
Forrás: Shutterstock

Készítsük el együtt!

A gyerekek számára fontos a szülővel együtt töltött minőségi idő. Kiváló közös élmény lehet, ha mi magunk készítjük el a jutalomtáblát. Ehhez használhatunk kartonpapírt vagy mágnestáblát, amit különböző területekre osztunk. Írjuk fel a kitűzött célokat és hagyjunk elég helyet mellettük arra, hogy a kapott piros pontok vagy matricák elférjenek!

Miért hasznos mindez?

A dicséretet jutalom segítségével kézzelfoghatóbbá tehetjük és boldogságot okozhatunk vele a gyerekek számára. Az ebből fakadó sikerélmény által az általunk elvárt viselkedésre sarkalljuk őket. Alkalmazásával nagyobb önállóságra buzdíthatjuk a kicsiket és segíthetünk nekik leküzdeni egy kényelmetlen szokást.

Miként működik?

A táblán különféle nevelési témakörök vannak feltüntetve, így kiválaszthatjuk, mire szeretnénk ösztönözni a gyereket. Ha a kicsi a szülő által elvárt módon viselkedik az adott témakörben, matricákat kaphat cserébe. A szülővel megegyezhetnek, hogy amikor kigyűlik egy sornyi matrica a táblán, beválthatja azokat valamilyen jutalomra. 

Kiválasztott területek

A táblán feltüntetett témakörök lehetnek olyan mindennapi tevékenységek, mint például az öltözködés, a fogmosás, a rendrakás, a fürdés vagy az alvás. Segítségükkel a másokkal való együtt játszásra, az osztozkodásra, illetve a helyes kommunikációra is megtaníthatjuk a gyerekeket, sőt, akár a képernyőidőre vonatkozó szabályok betartására is ösztönözhetjük őket.

Ötcsillagos napok

Bizonyos jutalomtáblák a témakörök helyett a hét napjait jelölik, így a gyerekeknek napokra bontva van lehetőségük matricát, piros pontot vagy akár csillagot gyűjteni. A szülők pedig kijelölhetik, hogy aznap miért jár a pozitív megerősítés. Amennyiben a gyerek az adott napon összegyűjtött öt jó pontot, dicséretben vagy egyéb jutalomban részesülhet. Ha nem sikerült neki, érdemes megindokolni, miért ne, és iránymutatást nyújtani számára. 

Hetente új kihívás

A legtöbb jutalomtábla úgy lett kialakítva, hogy bizonyos időközönként leszedhessünk vagy letörölhessük róla a megszerzett pontokat és újra lehetőség nyíljon rá, hogy a gyerekek összegyűjtsék a megbeszélt jutalomhoz elegendő mennyiséget. A nyomtatható változatot pedig akár hetente kicserélhetjük. 

Milyet válasszunk? 

A jutalomtáblák között számos változatot találunk, legyen szó kinézetről vagy anyagról. Vásárolhatunk kartonból vagy fából készült darabot is. Érdemes átgondolni, hogy a lakás melyik pontjára rakjuk, legyen szó asztalról, falról vagy hűtőszekrényről, majd ennek függvényében kiválasztani a megfelelő táblát. Azt is vegyük figyelembe, hogy gyerekünknek melyik tetszik, melyik motiválja a leginkább! Kérhetünk egyedi táblát is a kicsi nevével - írja a Fanny.

Hazugságra tanít, aki tiltással nevel? Ezt mondja a szigorú szabályokról a szakértő

A túlságosan szigorú nevelés hatással lehet arra, hogy a tinédzserek mennyire őszinték a szüleikkel. A szabályok természetesen fontosak, de érdemes azokat a gyerekkel is megvitatni és figyelembe kell venni az ő meglátásait is ahhoz, hogy mentálisan egészséges felnőttet neveljünk.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.