Liptai drámája - pasiszemmel

Szimpla dráma ez. Kikényszerített szereplőkkel, akik nem vágytak rivaldára. Többségük biztos nem. B. Péter 31 éves, tévés szerkesztő, macis alkat, mint Gesztesi. Felesége M.Viktória, egykori asszisztens, várandós asszony. Szereti férjét, világos. Szerepel még L. Claudia. Kedvesnek tűnő, vörös hajú lány, médiaarc (manapság celeb), körülötte forog a sajtóvilág. Eddig rendben. Drámai fordulat később jön. B. Péter és L. Claudia egymásba szeret. Vagy valami ilyesmi, részletek nem tudhatók. A románc titkos, ez is érthető. Nem számít már a terhes asszony, a gyerek otthon, erősebb a vágy, mint az elvárt modor. Nem különleges, láttunk hasonlót sokat. Csúcspontként: a szereplők kék autóban csókolóznak, ezt kívülről fotózzák, de őket előre, külön nem értesítik. Kiborulás. Dráma tényleg. Hős nélküli változat, csupán szenvedés van, asszonynak, férjnek, vörös lánynak egyaránt. Semmi kétség, a vörösnek is. Bevállalta, elfogadta, akarta, hogy szeressék, hát most tűrje, viselje, amikor kínozzák. De mégis. Szomorúan gondolok a celeblányra. Nem aludhat békésen manapság. Azt pedig kell néha az emberi szervezetnek. Ha sztáré, akkor is. Hiába, most nem lesz nyugodtság. A média száguld, élvez, ragyog arcán a boldogság, hóna alá csapja és viszi a hírt, építi, szétszedi, lubickol, betömi az éhes szájakat, ahogy kell. Mert kell. Áll szájtátva a köz, várja a jussot. Semmi kétség, megkapják. A hírvivők száguldása mámoros. Probléma, hogy kíméletlen is. Tévés szerkesztőkkel, békés, nyugodt életre, szeretetre vágyó terhes asszonyokkal sem kivételez. A dráma ettől válik tragédiává. A szimpla, hétköznapi félrelépés soha el nem felejthető, fel nem dolgozható lelki nyomorrá. Nincs menekvés. Nem lehet visszahúzódni eldugott zugokba, tisztességgel viselni a fájdalmat, nem lehet átbeszélni éjszakákon át férfinak és nőnek a bajt, és sírni bátran, bárhol, bárkinek. Mást lehet. Meztelenül állni a nép előtt, hogy ítélkezzenek, leköpjenek, megsajnáljanak, furcsán nézzenek, lehajtott fejjel elforduljanak. Még ha barátok voltak, akkor is. Ez a legfájdalmasabb. A szereplőknek, akik nem vágytak rivaldára, biztosan. Tisztelet nekik, ha az előadás végén felemelt fejjel állnak majd a leeresztett függöny előtt. Én tapsolni fogok. És pofán vágom, aki fütyülni mer.

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, kérdezd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít.
Marcótól itt kérdezhetsz!
Marcóról még többet megtudhatsz itt!
Barátkozz Marcóval a Facebookon is!
Légy Marco ismerőse az Iwiwen is!