Tűzoltók mentették ki - Belenőtt a bőre a fotel kárpitjába

tűzoltó ízületi gyulladás túlsúlyos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 43 éves férfi két évig nem kelt fel a foteljéből azzal az indokkal, hogy ízületi gyulladása miatt túlságosan fáj a lába. Emiatt úgy belehízott, hogy szó szerint összenőtt a bútor kárpitjával - olvasható a Blikken.

Az Egyesült Államokban élő férfit barátnője látogatta, etette, hogy éhen ne haljon. A férfi egyik barátja elmondta, hogy már évek óta próbálta rábeszélni ismerősét, hogy menjen el orvosokhoz, vizsgáltassa ki a lábát, de a férfi állítólag "nem szerette az orvosokat".

A férfi barátnője pár nappal ezelőtt eszméletlenül találta a férfit, emiatt kénytelen volt segítséget kérni. A tűzoltók meglepő látvánnyal és borzalmas szagokkal találkoztak. A féri bőre belenőtt a fotel kárpitjába, emiatt szét kellett vágniuk a fotelt. A tűzoltók elmondták, a férfi vizeletben és saját székletében üldögélt, testét több helyen kukacok borították.

A kritikus állapotban lévő férfit kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét, másnap meghalt - tudtuk meg a Blikkről.




Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.