társadalmi viselkedés szerep stressz szív- és érrendszer szívinfarktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Agresszív módon emelkedik azoknak a nőknek az aránya, akik szív- és érrendszeri problémákkal küzdenek, és egyre magasabb azoknak a nőknek a száma is, akik szívinfarktus miatt veszítették életüket.

Tipp! Exkluzív képek a csinos műsorvezetőről. Kattints a galériáért!


Az ijesztő tendencia ugyan nemcsak hazánkat érinti, hiszen egy 2004-ben nyilvánosságra hozott amerikai tanulmány szerint, amely hat éven keresztül követte nyomon több ezer középkorú nő és férfi egészségügyi állapotának változásait (koleszterinszint, vérnyomás, valamint életmódbeli szokások -dohányzás, mozgás, táplálkozás), arra mutatott rá, hogy nők esetében az egészségügy egyszerűen nem vette komolyan a koszorúér-problémákat okozó kockázati faktorok létezését. Vagyis hiába volt magas például a koleszterinszint és ijesztően magas a vérnyomás, nők esetében a szívinfarktus lehetőségét nem tartották annyira reálisnak, mint a vizsgálatban bevont férfitársaik esetében. A számok azonban önmagukért beszéltek, hiszen a szívinfarktus kockázata - a meglévő rizikófaktorok alapján - nők esetében emelkedő tendenciát mutatott.

Thinkstock
Thinkstock

Egyszerre két helyen kell bizonyítani - ebbe bele is lehet halni?

Hazánkban a nők halálozásának 57 százalékáért (KSH adat) a szív- és érrendszeri betegségek felelősek, amelynek okai egyre nyilvánvalóbbak, és a hátterében azok a társadalmi változások is fellelhetőek, amelyek a nők megváltozott nemi szerepeivel függhetnek össze. Jelen van az a társadalmi nyomás is, mely szerint a nők jelentős részének egyszerre kell családfenntartóként és a magánéletében is maximumon teljesítenie.

Emellett persze nem szabad elhallgatni azt a tényt sem, hogy bár a fiatalabb korosztály valóban egyre nagyobb veszélyként éli meg a szívinfarktus lehetőségét, a menopauzán már túljutott nők számára még reálisabb a veszély, egész egyszerűen azért, mert a továbbiakban az ösztrogén nem képes megvédeni őket az érrendszeri problémáktól.

A fiatalabb korosztály azonban ösztrogén-védelem mellett is a szakadék szélén egyensúlyozhat, hiszen az életmód, az ebből is fakadó túlsúly, a stressz és a súlyos magány egyenként is előidézheti a gyilkos szívinfarktust.

Átalakítunk! Vörös démon lett a szőke lányból.Kattints a galériáért!


Miért?

Mert a mozgásszegény, ülő életmód, a munkahelyen bekapott, zsírban, szénhidrátban gazdag "villám-ebédek" előbb-utóbb az érrendszer túlfeszítéséhez vezetnek. Akik eszerint élik a napjaikat, azokra előbb-utóbb, nagy valószínűséggel magas koleszterin, és ijesztően magas vérnyomás vár.

Thinkstock
Thinkstock

Természetesen egy sokak által jól ismert további következménnyel is számolni kell: a túlsúllyal, hiszen hacsak nem hormonális zavarok állnak a háttérben, akkor szinte biztos, hogy a plusz kilók a nem megfelelő életmód következtében halmozódnak fel.

Ennél kevésbé kézzel fogható ok a stressz, de egy hajszállal sem veszélytelenebb. A stressz ugyanis a nőket sem kíméli, sőt mivel a stressz "nem okoz fájdalmat", kevesebb figyelem hárul rá, így észrevétlenül tudja hosszú időn keresztül kifejteni gyilkos aknamunkáját.

Azok a nők, akik évek óta vállalnak úgy munkát, hogy közben otthon további, valójában egész embert igénylő feladat vár rájuk, például gyereknevelés-gondozás és véget nem érő házimunka, illetve azok a nők (és egyre többen vannak), akik nagy felelősséggel járó munkát végeznek, esetleg vezető beosztásban kell versenyt futni férfi kollégákkal, ugyanolyan kockázatnak vannak kitéve, mint a hasonló korban lévő és hasonló feladatokat végző férfiak.

Az utolsó kockázati tényezőről a szívinfarktus összefüggésében kevés szó esik, hiszen annyi minden más megelőzheti a feketelistán. Ám nem kerülhető meg a gondolat, hogy aki évek óta egyedül küzd meg az élet nehézségeivel, annál magasabb a kockázat. Amennyiben egy nőnek egyedül kell szülőként helytállnia, egy társ támogatása nélkül kell fenntartania a családját, és erőfeszítéseit nem kíséri elismerés, valamint hónapokig, akár évekig nincs szerelemmel, szeretettel teli ölelésben része, arra a nőre egy sor egyéb betegség mellett nagyobb valószínűséggel köszön rá a szívinfarktus is.

Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon!


Tipp! Less be az X-Faktor sztárjának gardróbjába! Kattints a galériáért!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.