Meghalt Julie Harris amerikai színésznő

halál Oscar-jelölés színésznő Broadway Julie Harris Tony-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanhét éves korában meghalt Julie Harris, a New York-i Broadway egyik legsikeresebb színésznője, aki öt Tony-díjat is elnyert legjobb színésznőként és egy hatodikat is odaítéltek neki, különleges életművét elismerve 2002-ben.

Szombaton a massachusettsi West Chathamban lévő otthonában hunyt el a színésznő - jelentette be Francesca James, Harris családjának barátja. Mintegy 60 éven át tartó karrierje során Harris igen sokoldalú színésznő volt: ő alakította először Sally Bowles alakját Christopher Isherwood Berlin Stories című regényének színpadi adaptációjában, az I Am a Camera című színműben 1951-ben, amelyből 1966-ban készítették el a színdarab musicalváltozatát Kabaré címen.
1976-ban Emily Dickinsont játszotta a 19. századi amerikai költőnő életéről szóló The Belle of Amherst című színdarabban, amiért Tony-díjat kapott.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


Több mint 30 filmben is közreműködött, köztük az Édentől Keletre című alkotásban 1955-ben Abrát, a Káint ábrázoló Cal szerelmesét alakította. Calt James Dean játszotta a filmben. Harris ott volt Elizabeth Taylor és Marlon Brando oldalán A tükörkép egy aranyos szempárban című filmben is. A színésznő azonban mindig azt vallotta, hogy a színház az ő "temploma". "Nem habozok kimondani, hogy Istent a színházban találtam meg" - hangoztatta egy interjúban.
Az 1925-ben született Harris színészi karrierje 1945-ben kezdődött a Broadwayn. Számos kisebb szerep után már 24 évesen hírnevet szerzett magának a The Member of the Wedding című darabban, és ekkor nyerte el első Tony-díját Carson McCullers megformálásért. Oscar-díjra is jelölték a The Member of The Wedding filmadaptációjában nyújtott alakításáért. Harris háromszor kapta meg a televíziós Emmy-díjat.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.