Szülősokkoló éjszaka – szilveszteri buliba megy a kamasz

Környezet- és személyiségfüggő azonban, hogy ez a keserédes pillanat mikor következik be, jó esetben legalább a középiskola első évéig sikerül eltolni a dolgot, bár előtte is lehetnek próbálkozások, legalább egy könnyedebbnek induló, de sokszor elvaduló házibuli erejéig. Mert a lényeg már akkor is az, hogy szigorú szülői felügyelet nélkül éljék meg az önállóság mámorát. Engedtük vagy sem a próbálkozásokat, az első „igazi” buli ideje is eljön, és legtöbbször a szilveszter az apropója az első, szülőt sokkoló bulinak.

Kevés szülő van, aki azonnal és lelkesen rábólint a dologra, mert fagyos az éjjel, mert miért éppen oda, és miért éppen azokkal indulna bele az éjszakába a gyerek. Ezer ösztönösen feltörő ellenérv születik, és szinte szűköl a félelem, mert mi lesz, ha valami baj történik. Néha túl nagy ez a félsz, a gyerek marad, de szülő legyen a talpán, aki képes nyugodtan szembenézni a maradásra kényszerített kamasszal. A kamasszal, aki dühvel kanalazza majd éjfélkor a lencsét, csapkod, mindenbe beleköt, vagy sértetten napokra a szobájába zárkózik. Vagy nem marad, simán lelép, és az ablakon át távozik.
Akár megy, akár marad a gyerek, garantáltan temethetjük a „boldog újévet” nyugalmát, és a mi szórakozásunknak, derűnknek is garantáltan lőttek.

Engedjük, vagy tartsuk vissza „kötéllel” a kamaszt?

Egyik olvasónk, Éva (44 éves, pedagógus) fogalmazta meg ezzel kapcsolatos érzéseit:

„17 éves a lányom, 15 éves volt, amikor az első buliba elkönyörögte magát. Nekem azt mondták, házibuli lesz, ennek ellenére sorra járták a nem zártkörű rendezvényeket tartó szórakozóhelyeket. Az első buliba 'elengedtem' Andit, de mivel úgy éreztem, nem volt teljesen korrekt, nem ott volt és nem azokkal, akikkel megbeszéltük, így a következő néhány alkalommal megpróbáltam visszatartani. A második 'elmegyek – maradsz itthon' üvöltözés után azonban egyszer csak közölte, hogy oké, ettől kezdve nem 'kéredzkedik'. El fog menni és pont. Én meg csak hápogtam, és a lelkem mélyén tudtam, hogy megteszi. Egyszerűen eljött az idő, hogy mennie kell, és ha a heverőhöz láncolom, se tudom visszatartani. Tulajdonképpen a dacos elhatározása térített észre, és beláttam, hogy engednem kell. Ha tudni akarom, mi van vele, ha segíteni akarok neki, akkor jobb engednem és abba az irányba terelgetnem, hogy legyen őszinte hozzám, illetve, hogy a megállapodásunkhoz tartsa magát. Igen, továbbra is tudni akarom, hova megy, kikkel van, és mikorra várhatom haza."

A taxiköltség az övé

"Nem ragaszkodom az utolsó buszhoz, de ha 'ott ragad' nem ülhet be 'idegen' autójába, se piás haver mellé. Akkor taxit kell hívjon, és a költségét neki kell a zsebpénzéből állnia. Néha bevállalja, néha inkább hazajön 'időben'. Illetve most már okosabbak, mert többen is a taxit választják, és összedobják a költségét. Iszonyatosan féltem a gyereket, és amíg nem ér haza, a szemem se hunyom be. Egy ideig azt hittem, megszokom. Majd megszokom, hogy nem fogom a kezét, hogy idegenek fenhetik rá a fogukat, hogy tudom, akár veszélybe is kerülhet. De nem szokom meg, ezt nem lehet megszokni. Ennek ellenére nem tarthatom a szoknyám mellett.”

Anita nagylánya, Virág 15 éves, és az első szilveszteri bulijára készül. Volt általános iskolai osztálytársaival találkozik egy vidéki város egyik felkapott szórakozóhelyén. Anita pontosan tudja, hogy veszélyes a helyzet, nagyon sokan vannak egy ilyen rendezvényen, és hiába a tiltás, szinte biztos, hogy a gyerekek inni is fognak.

Szinte „lefostam” a bokámat

„Hónapokig tartó húzd meg, ereszd meg játszma folyt a lányom és közöttem. Az apjával évek óta nem élünk együtt, az ő belegyezése nem szempont számára, (bár tudom, hogy az apja egyértelműen nemet mondana a kérésére, de mivel évek óta alig van kapcsolat közöttük, be se vontam a döntésbe), az én ellenállásom meg szép lassan megtört az eltelt fél év alatt. Mert persze első ijedtemben rögtön nemet mondtam. Szinte 'lefostam' a bokámat, úgy megijedtem. Atyaég, hiszen most volt óvodás ez a lány, két éve még a haját a fonogattam, meg nemrég adományoztuk oda egy szegény családnak a Barbie babáit, most meg szilveszteri partira készül. Na, én nemet mondtam helyből, ő meg átment sértettbe, támadóba, hízelgőbe, manipulálóba, kis okosba. Azt láttam, hogy a szándék tényleg erős, ő tényleg menni akar. És hát tulajdonképpen ismerem a lányom, tudom, hogy okos, hogy határozott, hogy 15 éves kora ellenére kevéssé befolyásolható. Törékenynek tűnő, de elég kemény kiscsaj."

Eljutottunk oda, hogy az a kérdés, velem mi lesz éjszaka?

"Ennek ellenére nem volt könnyű dolga velem, és nekem nem volt könnyű dolgom vele, mert az érveim sorra megdőltek. Ő tudja, mit akar, tudja, milyen veszélyekkel kell esetleg számolnia. Nem, nem marad egyedül, nem megy egyedül levegőzni, nem fog alkoholt inni (na persze), de biztosan nem fogad el piát idegentől. Időben fog hazajönni, vagy szól, ha maradni szeretne, ha úgy érzi, veszély van, azonnal telefonál nekem vagy a rendőrségre. Hogy megnyugtasson, beállította gyorshívásra a telefonján az én számomat és a segélyhívó számot. Bár képtelen vagyok nyugodtan, higgadtan várni az első buliját, az azért előremutató és jó érzés, hogy bevont az előkészületekbe is, közösen próbálgattunk szilveszteri sminkeket, frizurát, közösen jártuk a menő turikat, hogy valami igazán vadóc, belevaló, szilveszteri csillogós felsőt szerezzünk. Amikor meg megkérdezte, nem baj-e, hogy NEKEM egyedül kell maradnom éjjelre, na akkor elbőgtem magam.”

Kassai Erika szociálpedagógus, három gyerek anyukája szerint a kölcsönös bizalom fenntartása a legfontosabb ebben az esetben is. Akkor tudjuk „védeni” a gyereket, ha őszinte velünk, ha bízik abban, történjen bármi, a „leszúrás” helyett segítséget kap. Rettenetesen érzékeny a helyzet, és érzékeny ez a korosztály is, hiszen most akarja „megszerezni” magának a világot, sok mindent meg akar tapasztalni, meg is fog tapasztalni, és néha csak annyit tehetünk, hogy a szeretetünkkel „kísérjük” őket ezen az úton. Mert a kezüket már nem tudjuk fogni.

Anya, baj van, gyere értem!

„Tapasztalataim szerint az a jó, ha elengedjük őket, természetesen bizonyos szabályok felállítása mellett, amit igenis be kell tartaniuk a kamaszoknak. Ezt azonban ne feltételeknek tekintsük és kommunikáljuk, hanem 'szövetségnek'. Ők is, mi is szeretnénk nyugalomban tölteni az adott helyzetet, ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha mi biztosak vagyunk abban, tudja, érzékeli, milyen veszélyek leselkednek rá, legyen az alkohol, drog, erőszak, és azokat a legjobb tudása szerint kivédi, ő meg abban bízhat, hogy minden körülmények között számíthat ránk. Akkor is, ha mégis hülyeséget csinált, ha többet ivott, ha lekéste a buszt, ha nem maradt pénze taxira. Olyan kapcsolatot és viszonyt tartsunk fenn, amely mentén az éjszaka, a hajnal bármelyik pillanatában mi legyünk az elsők, akit ösztönösen felcsörget: anya, apa, baj van, gyere értem. Cserébe legyen elérhető telefonon – konkrétan vegye fel, ha hívjuk, vagy hívjon vissza, ha látja, kerestük, próbáljon mértéket tartani és tanuljon meg magára (és a barátaira is) vigyázni.”