„Felépültem az alkoholizmusból és visszakaptam a gyerekeimet"

Az alkoholizmus gyógyíthatatlan, súlyosbodó, halálos betegség - ebben pszichológusok, pszichiáterek, addiktológusok kivétel nélkül egyetértenek. Talán ez az egyetlen olyan halálos betegség, mellyel mégis eredményes, jól működő, teljes életet lehet élni. Egyetlen feltétele a teljes absztinencia: ha az egyén tartózkodik az alkoholfogyasztástól, „tünetei" nem fognak visszatérni.
Mégis, egy olyan érintett számára, akiben a sóvárgás és az ivásvágy erős, netán fizikai értelemben is küzd az elvonásos tünetekkel, mindez teljesíthetetlennek tűnhet.
Jó hír, hogy évtizedek óta működnek hazánkban olyan TB finanszírozott hosszabb távú terápiás lehetőségek (pl. Szigetvári Kórház, Nyírő Gyula Kórház Budapest, Kenézy Kórház Debrecen), ahol segítenek az alkoholbetegeknek elindulni a józanodás felé. Az említett terápiák a „Minnesota-modell” elvén alapulnak, és az egyéni-, pár-, és csoportterápia módszerével is dolgoznak. A kezelő team tagjai: addiktológus-pszichiáter, pszichológus, családterapeuta, belgyógyász, sőt olyan „tapasztalati szakértő", aki maga is alkoholbeteg, de már hosszabb ideje a józan. A terápia része az Anonim Alkoholisták önsegítő csoportjával való megismerkedés is.

„2009. március 11-én ittam utoljára. Azóta számtalan próbatétel ért (pl. elítélt a bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, és felfüggesztett börtönbüntetést kaptam), de nem kellett innom."
Visszaköltöztem a családomba már másfajta gondolkodásmóddal, betegségtudattal, a múltban elkövetett tetteim beismerésével. Önértékelésemben, és a magamért kiállás terén is megerősödtem. Férjem, aki időközben semmit sem változott nem tudott mindennek örülni. 2010-ben egy Anonim Alkoholisták gyűlésről hazaérve összevert. Ittas volt. A mai napig gépszíjas ivó alkoholbeteg, és társfüggő. Beadtam a válópert, tudatában annak, hogy józan, értékes és egyedül is életképes vagyok. Elváltunk.”

A fenti hosszabb távú terápiáknál a jelentkezés feltétele: álljon az alkoholbeteg mellett egy olyan hozzátartozó, aki végigkíséri, és érdemben támogatja a kezelést. „Miért van erre szükség? Az alkoholista iszik, velem nincs probléma!”– reagálnak sokan. Valójában az ivás csak egy tünet, ha az okok mélyére szeretnének hatolni, és a terápia utáni visszaesést elkerülni, a családtagok bevonása (pl. családterápiás konzultációk, önsegítő csoportokkal való megismertetés) elkerülhetetlen. Tapasztalat: az a hozzátartozó, aki együtt él a szenvedélybeteggel, vagy szoros érzelmi kapcsolat fűzi hozzá, maga is megbetegszik. A társfüggőség jelensége alakul ki nála.
Az alkoholista az italtól függ, a társfüggő pedig a szenvedélybetegtől! Nagy a valószínűsége, maga is függő családból származik, az addikció jelenléte számára „megszokott". Másrész olyan személyiségtényezőkkel rendelkezhet (pl. alacsony önértékelés, félelem az elhagyástól, egyedülléttől), melyek következtében nem tud érdemben segíteni a leszokásban, hovatovább viselkedésével fenntartja, tovább húzza az ivás folyamatát. A terápiás konzultációkon az alkoholbeteg hatékony és eredményes támogatását tanulják meg a hozzátartozók. Ellenkező esetben a több hónapos kezelés után olyan környezetbe érkezik vissza a józanodó alkoholista, amely ugyanaz maradt, mint amiből kilépett. Előfordulhat, hogy hozzátartozói továbbra is bizalmatlanok vele; ellenőrizgetik, ivott-e; a hétköznapi visszailleszkedésben akadályozzák olyan formában, hogy mindennapos teendőit megcsinálják helyette, mert azt feltételezik, továbbra sem képes azok elvégzésére.
Ildi józanságát a fent részletezett helyzet veszélyeztette, ezért úgy döntött, a terápia után elköltözik férjétől.

„Sírva, de ott hagytam a kisfiam, mert tudtam azt is, ha az apjával maradok, abba belehalnék, és/vagy újra innék. Jobb, ha egy élő édesanyja van, mint egy semmilyen. Beteg kislányommal saját életünk védelme érdekében elmenekültünk, és egy másik városban kezdtünk új életet. Nem tudtam mást csinálni, mint imádkozni a kisfiamért, és várni, hogy valaha visszakapom, megölelhetem. A bíróság apukának ítélte őt, s mire lezárult a gyermek-elhelyezési per, már 6 éve józan voltam. Megítélték a szokásos kapcsolattartást, mely soha sem valósult meg és tudom nem a kisfiú hibájából. Az édesapja mindenféle kapcsolattartást megakadályozott velem, még a telefonhoz sem adta oda.”

A felépülés központú személet szerint a szerhasználat abbahagyása a kezdet, a tartós józanság fenntartása élethosszig tartó folyamat. Része az önsegítő csoportba járás, emellett a kezdő józanodók választanak maguk mellé egy tapasztaltabb józan segítőtársat, akit szponzornak neveznek. A szponzor saját példáin keresztül praktikus stratégiákat ad az ivás elkerülésére, segíti a fiatal józanodó visszailleszkedését a hétköznapokba, másrészt elkezdődik közöttük egy hosszabb, mélyebb, személyiségformáló munka is. Mások folytatják együttműködésüket pszichológusukkal, pszichiáterükkel, addiktológiai konzultánsukkal is.
Az alapos munka következményként jelentős változások történnek a személyiségben, gondolkodásban, és miután ezek beépülnek a személyiség alapszerkezetébe, a felépülők ösztönösen tudják kezelni azokat a helyzeteket, melyekre azelőtt ittak.

Ildi is így építette fel az életét: elhatárolódott férjétől, másik városba költözött, lakást vett, munkát talált, ahol kezdetben a ranglétra alján, ma azonban már vezető beosztásban dolgozik. Folyamatosan munkálkodik a felépülésén, melynek meg is lett a legnagyobb eredménye:
„A csoda, amiért imádkoztam, és amire vágytam, 7 év eltelte után következett be. 13 évesen ott állt fiam az ajtómban egyedül. Sírógörcsöt kaptam és nem győztem ölelni, szinte fojtogathattam örömömben. Együtt sírtunk. Elmondta, hogy ő már nagyon régóta szeretett volna jönni, de félt, az apja hogy fogja fogadni, és milyen következményei lesznek. Elmondta, hogy apja új barátnője segített neki abban, hogy eljöjjön. Hálás vagyok Neki érte! Azóta minden nap beszélünk telefonon, ünnepeket, szüneteket és néha hétvégéket is együtt töltünk. Boldogság önfeledt nevetés és sok-sok szeretet, érintés van ezeken az alkalmakkor. Beszélünk intimitásról, a szerelmi életéről, tanítom az őszinteségre, hogy bármiről lehet beszélni és kell is, hogy álljon ki magáért, és én hogyan tanultam meg a félelmeim leküzdését."

Tartós, több éves józanság mellett nemcsak a külső körülmények, hanem a megromlott személyes kapcsolatok is rendeződnek a józan alkoholista mellett. A felépülést életprogramnak is nevezik: a felépülő nap, mint nap dolgozik önmagán, így elkerülhetők vagy kezelhetők a gondolkodás-béli visszarendeződések, illetve az esetleges szerváltások (utóbbit keresztfüggőségeknek nevezzük) is. Minderre azonban nem kötelességként, hanem egyfajta életben tartó feladatként tekintenek a józanodó függők.
„Amikor nálam van a kisfiam, rendszeresen eljön velem gyűlésre, Anonim Alkoholisták találkozójára, ahol nagy örömmel segédkezik. Fontosnak tartom, hogy rálátása legyen az én felépülési programomra, mert egy függő családban nőtt fel. Olyan mintákat lát, amik nem helyesek, hogy ha az életben bármilyen függőség alakulna ki nála, én attól megmenteni nem tudom, hisz engem sem tudott megmenteni senki. Tudja, azonban, hogy az anyukájának milyen megoldása van a függőségei kezelésére."

Jelen írás a felépülő édesanya szemszögéből világítja meg a helyzetet. Joggal kérdezhetjük, mi a helyzet az alkoholista családban felnőtt gyermekekkel?! Milyen következményei lehetnek annak, amikor az életet -annak indulása óta- átitatta az alkohol?

„Természetesen" egy ilyen folyamatban kivétel nélkül minden résztvevő sérül. Nemcsak a génekben van jelen az addikcióra való hajlam, hanem függő családban felnőve a gyermek az adott működésmintákat tanulja meg, így a függőségek tovább adódhatnak generációról generációra. Sokaknál ún. mentális problémák fordulhatnak elő, melyeket a szakemberek személyiségzavarként diagnosztizálnak. Bizonyos hányaduk azonban egészséges életet él.
„Tudom, hogy egy lelkileg sérült kisfiam van, tele viselkedési zavarral, de hiszem, hogy lassan, türelemmel át tudom adni neki mindazt, amit a felépülésem során megtanultam. Amikor elválunk, egymástól elvonul, és cetliket gyárt, amit gondosan elrejt a lakás több pontjára. Ezek szerepelnek ezen: Szeretlek, Te vagy a legjobb anya a világon, Imádlak, Hiányozni fogsz.... Bár semmi nem adja vissza az elveszett 7 évet, a sok sírást, a hiányát, mégis azt mondom: hálás vagyok, hogy felépülő alkoholista vagyok, sikerült változtatni az életemen, és szerető anyukája tudok lenni a gyerekemnek, még ha távol is él tőlem.

Értelmi fogyatékos kislányommal, amikor itthon van – hét közben bentlakásos iskolában él – minőségi időben, szeretetben élünk. Rendszer van az életében és hangoskodás nélküli nyugalom, ami számára biztonságot jelent. Sok feladat van vele, de ezek nem terhek. Tiszta fejjel megoldom egyedül.
Időközben rájöttem, hogy nem a vagyon a fontos, hanem a közösen szerzett élmények, ezért amikor csak tehetjük, felkerekedünk a gyerekeimmel, és felfedezzük a világot pl.: tenger, repülő, friss avarban fetrengés, közös főzés, sok-sok érintés. Ma már igyekszem jó példát mutatni, mert hiszem, hogy a gyerekek másolják a szülői mintát: a rosszat, de a jót is egyaránt! Köszönöm, hogy vannak gyerekeim és józanul másfajta szeretettel tudom őket szeretni.

Ildi ezekben a napokban töltötte be 9. józan évét, melyet az Anonim Alkoholisták közösségében születésnapi tortával, józanodó társai körében ünnepelt meg.

Szeretettel gratulálunk hozzá!
Csernák Krisztina, Pszichológus

Írja a Life. hu szakértőjének!

(A szerző következő írásában az alkoholista vagy más módon rendellenes családban felnőtt gyermekekről ír.)