Edzel és diétázol, mégsem változol? Íme az igazság, ezért nem fejlődsz


Eszter kilenc évig volt aktív versenyző, jelenleg is nemzetközi bíró és eredménylistája tényleg lenyűgöző: Európa-bajnoki II. helyezett, világbajnoki V. helyezett, párosban VB II. helyezett, többszörös magyar bajnok, Magyar Kupa-bajnok, BSM Grand Prix győztes kupák is ott sorakoznak vitrinjében.
Edzőterembe járni és diétát követni már önmagában nagy lépés, mégis sokan csalódottan tapasztalják, hogy erőfeszítéseik nem hoznak látványos eredményeket.
S. Németh Eszter szerint az egyik legnagyobb probléma az edzőtermekben a szakértelem hiánya.
Az emberek úgy gondolják, hogy edző nélkül is eredményesek lehetnek. Ez körülbelül olyan, mintha bemennél egy vívóterembe, kérnél felszerelést és egyből elkezdenél jobbra-balra szurkálni úgy, hogy semmit nem tudsz a sport alapjairól. Így lehetetlen fejlődni
– hozott példát. A személyi edző szerint legtöbben nem ismerik a helyes technikákat, nem tudják, milyen súlyokat használjanak vagy milyen ismétlésszámokkal dolgozzanak.
„A nők gyakran csak úgy ellébecolnak a termekben, túl kis súlyokkal dolgoznak, ami nem elég a fejlődéshez. A férfiak viszont, akik jó izmosak szeretnének lenni, hajlamosak túl nagy súlyokat rángatni, ami káros lehet az ízületeiknek is. Sokszor rendszer nélküli edzéseket végeznek. A teremben gyakran látom, ahogy az emberek egyik gépről a másikra ugrálnak, és nem célzottan azokra az izomcsoportokra edzenek rá, amelyeket fejleszteni szeretnének” – tette hozzá Eszter.
A szakember szerint gyakran helytelenül kivitelezik a gyakorlatokat, rángatják, tépik a súlyokat, nincs meg az ideg-izomkapcsolat, nem célzottan arra az izomterületre dolgoznak, amire szeretnének, ezért nem hatékony a munka. Pedig a mozgás jó dolog, nemcsak a testünkre, hanem a lelkünkre is hat. Összegezve tehát érdemes segítséget kérni az edzőteremben, hogy személyre szabottan állítsák össze az edzéstervünket és azt valóban megfelelően végezzük el.
Eszter úgy véli, az edzés önmagában nem elegendő a látványos változáshoz, a táplálkozás szakszerű beállítása is nélkülözhetetlen.
Az emberek többsége nem tudja, hogy mit és hogyan kellene ennie a cél elérése érdekében. Sokszor teljesen koncepció nélkül étkeznek, vagy az internetről próbálnak étrendeket, menüsorokat összeállítani, de ez a fajta megoldás ritkán működik. Az értendeket ugyanis nem lehet egyszerűen csak Google-ből kikeresni, a helyes értend összeállítása külön tudomány
– mondta az edző, aki maga is éveken át tanulta a táplálkozástudományt.
A súlyzós edzés egyfajta testszobrászat, formálja az alakot, ilyen edzésformát érdemes végezni ahhoz, hogy jobb alakunk legyen. Eszter szerint azonban az is fontos, hogy a táplálkozás támogassa ezt a célt.
„Azok, akik hozzám fordulnak, nemcsak edzésprogramot kapnak, hanem táplálkozási tervet is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a testük megfelelően reagáljon a terhelésre” – hangsúlyozta.
A táplálékkiegészítők szerepe is kiemelkedő. Ezzel kapcsolatban is általában kevés az edzésbe tudatosság nélkül belevágók ismerete, hiszen senki sem születik szakembernek. Sokan például nem tudják, hogy léteznek passzív és aktív zsírégetők. A passzív zsírégetők, mint az L-karnitin, a test természetes zsíranyagcseréjében segítenek, míg az aktív zsírégetők fokozzák az anyagcserét és emelik a testhőmérsékletet
– mondott néhány példát.
Eszter úgy véli, hogy a gyors és látványos eredményekhez elengedhetetlen a szakértői segítség. Tapasztalata szerint azonban azok, akik nem félnek szakemberhez fordulni, továbbá akik szigorúan betartják az edzéstervet, az étrendet és a táplálékkiegészítőket is használják, akár már három hónap alatt radikális változást érhetnek el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.