Sonkás tészta
Készíthetünk belőle például nagyon finom sonkás tésztát. Ehhez nem kell más, mint ledarálni a húst, megfőzni egy nagy adag tésztát, a kettőt összekeverni, s hogy ne legyen száraz, egy doboz tejföllel fellazítani. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, simítsuk egy kivajazott jénaiba, szórjuk meg reszelt sajttal és mehet is a sütőbe, míg a teteje aranybarnává nem válik.
Pirog
Egy fokkal nehezebb, ha pirogot készítünk a sonkából. Itt is daráljuk le a húst, majd gyúrjunk be egy pirogtésztát, amely lehet élesztős, de akár sütőporos változat is. A tésztából szaggassunk kisebb vagy nagyobb köröket – attól függően, mekkora tésztabatyukat szeretnénk - és kanalazzunk az egyik felére darált sonkát. Akár apróra vágott és megpirított hagymát is rakhatunk rá. A köralakú tésztalapokat hajtsuk félbe, jól csipkedjük össze a szélüket, hogy a töltelék ki ne jöjjön, majd kenjük le tojással a pirogokat és 180 fokos sütőben süssük őket nagyjából 20 percig.
Egy másik változat, ha kifőzzük őket forró vízben. Ez egyrészt betétnek is kiváló például egy céklaleveshez, de akár a leszűrt tésztákat kipirított szalonna zsírján is átforgathatjuk, amíg ropogósra nem sülnek, majd sajttal, tejföllel kínálhatjuk ebédre vagy vacsorára.

Forrás: Mindmegette
Melegszendvicskrém
Ha pedig tényleg nem szeretnénk nagyon pepecselni a megmaradt sonkával, akkor készítsünk belőle megelgszendvicskrémet. A ledarált húshoz adjunk tejfölt, fokhagymát, sót, borsot és máris kész a kence, amelyet csak feldobunk néhány szelet kenyérre, megszórjuk sajttal, betoljuk a sütőbe és már ehetjük is.

Forrás: Shutterstock
Mi legyen a tojásokkal?
Ha pedig véletlenül a főtt tojásokból maradt néhány, csináljunk belőlük kaszinótojást, majonézes tojássalátát, tojáskrémet, de felhasználhatjuk őket egy jó Stefánia-szelethez vagy rakott krumplihoz is. Egyre vigyázzunk, mégpedig arra, hogy a tojás nagyon romlandó, így bánjunk óvatosan vele. A legjobb, ha csak azokat használjuk fel, amelyeket a hűtőben tároltuk, az asztali díszként szolgáló daraboktól pedig – ha nem fogytak el azonnal – inkább váljunk meg.
További maradékmentő tippekért kattints a Mindmegette oldalára.
A tepsis krumpli receptjét pedig itt nézheted meg.