Nyári Edit X-Faktor Szabó Mariann döntő kieső énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy reményekkel vágott neki mindenki az X-Faktornak, hiszen ide nyerni jöttek a versenyzők. Hétről hétre azonban szertefoszlik egy-egy énekes álma. Sírás, csalódottság és reményekkel teli jövőkép. De mi lesz a kiesőkkel? Hogyan folytatja eddigi életét Mimi, a Summer Sisters és Szabó Mariann?

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Malek Miklós pártfogoltjai, Mimi és Gergő voltak az elsők, akiknek távozniuk kellett az X-Faktorból. A két fiatal nagyon el volt keseredve, de azóta már lenyugodtak a kedélyek.
"A kiesésünk utáni héten egy felkérést sem kaptam, és azt gondoltam, hogy akkor itt most mindennek vége. Nagyon el voltam keseredve, de szerencsére elkezdett csörögni a telefonom, és sok felkérést kaptam az elmúlt hetekben" - újságolta a Life.hu-nak Mimi.
A fiatal énekes időközben visszament az iskolába, és készül az érettségire. Gergő pedig visszaköltözött Miskolcra. "Sajnos elváltak útjaink Gergővel, bár ezt még így konkrétan nem mondtuk ki egymásnak. Én a lehető legtöbbet szeretném elérni az életben, elsősorban énekes vagy színésznő szeretnék lenni, és most csak erre koncentrálok."

Nyári Edit és Nyári Aliz, azaz a Summer Sisters formáció mindenkit meglepett, amikor a vártnál korábban estek ki az X-Faktor döntőjéből. "Nagyon el voltunk keseredve, amikor számunkra véget ért a verseny, mivel nem számítottunk rá egyáltalán. Szerencsére sokan megkerestek azóta bennünket, szóval bizakodóak vagyunk, és egy éven belül szeretnénk egy saját közös lemezt is elkészíteni a nővéremmel" - újságolta Nyári Aliz. A lányok örülnek, hogy a műsor által ennyien megismerték őket, és az idén készülnek még egy közös fellépésre is édesapjukkal, Nyári Károllyal. Sőt, akár még külföldön is szerencsét próbálnának, de egyelőre idehaza szeretnének bizonyítani tehetségükkel és profi énektudásukkal.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence



Szabó Mariann
volt olyan pillanat, amikor összeomlottam


Sztárok, akik lentről kezdtékhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20101109-sztarok-regen-es-most.htmlHujber Feri: Még sok a miért... - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20101029-hujber-feri-meg-sok-a-miert-szily-nora-interjuja.htmlKihez vonzódik Bereczki Zoltán?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101113-bereczki-zoltal-a-sajat-nemehez-vonzoik.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.