konfliktus szex Való Világ 4 dráma szerelem sírás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felmondta a lány idegrendszere a szolgálatot. A kiválasztáskor kapott két jel érzékenyen érintette, s levegőt kapkodva, krokodilkönnyekkel viharzott be a szobába.

Alekosz tanácsai

Az Ani és Oli közötti vonzalom egyre erősebbnek tűnik, amit a bezártság csak tovább fokoz. Ölelésre, intimitásra és szexre vágyik a villa vagány sráca. Hű barátja, Alekosz igyekszik maximálisan a fiú mellett állni, úgy véli, ideje lenne eldönteni, hogy Anikó vagy Enikő? "Szakmai tapasztalatai" szerint nem biztos, hogy érdemes feladni egy igazi dolgot egy felszínesért. Most vajon a saját malmára hajtja a vizet, vagy sem?


Boksz Éva és Alek között

Éva napok óta őrlődik a féltékenységtől, amit lelki társa, a görög csődör okozott benne azzal, hogy a rosszkislányt folyton glorifikálja. Viszont a feketeleves igazán akkor jött, amikor Ani megkapta ajándékát, amit osztályelsőségével érdemelt ki. Éva sárgult az irigységtől, és ha mindez nem lett volna elég, hódolója sem értette meg a törtető lány viselkedését, és ennek hangot is adott.


Összetört Anikó szíve

Gigi és Ani újra egymásra találtak, hisz egy ilyen nehéz szituációban elkél egy barát segítsége. A Rácz hugi szerint az érzelmeket nem lehet irányítani. Vannak, akik támogatják ezt a kapcsolatot, és vannak, akik legszívesebben megfojtanák a fekete gyöngyszemet egy kanál vízben. Majd egy váratlan fordulat, a falkavezér "szakított" Anikóval, miután "szívdöglesztőnek" szólította. Nagymamáink idejében ez még nem épp így történt. 21. századi pasik.


A szöszi és a görög vitája

Az érdi biztonsági őrnek ami a szívén, az a száján. Ez most is így történt. Elege van Dika nyavalygásából, az önsajnálatából, amit kiválasztáskor Szandi képébe vágott. A felpumpált szájú lány kiborult ezen, őrjöngött, kiabált, szíven szúrta Alek véleménye.


Anikó őrjöngött a kiválasztás után

Anikó óriási pofont kapott a Rácz testvérektől a kiválasztáskor. Nem értette, és fájt neki, hogy olyanok dobták rá a korongot, akikre ő sohasem tenné. Légszomjat és sírógörcsöt kapott. Az érzéstől órákig nem tudott szabadulni. Szerelme, Olivér vigasztalta a nyugi szobában, és látta el jó tanácsokkal.



Bereczki Hajnal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.