valóságshow VV4 sztár villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anikó nem tétlenkedik: már lassan Alekoszt is túlszárnyalja, ami a románcokat illeti. Ezúttal a villa nagy mackójával, Lacival próbálják őt összeboronálni. Kérdés, hogy ezúttal sikerül-e.

Éva aggódik a párbaj miatt

A kiválasztás utáni első reggel elég rosszul indult Évának: nem aludt túl jól, sokat forgolódott, és csak a párbajra gondolt, ami miatt folyton gombóc volt a torkában. Ezt ki másnak mesélhette volna el, mint barátjának, Alekosznak. Az ő lelki támaszára és tanácsára volt szüksége, aminek a görög dumagép többnyire eleget tett. Éva továbbra is játékban szeretne maradni, így érthető, ha pánikol a vasárnapi harc miatt.


Kertlakók vs. villalakók

A játékosoknak olyan versenyen kell helytállniuk, aminek az eredménye eldönti, hogy kik lesznek kertlakók és kik maradnak villalakók. A luxusbörtönt ez alapján fogják felosztani. A vesztesek büntetése kemény volt, a feladatok viszont viccesre sikerültek.

A szerencsekerék döntött

Íme, a végeredmény: a Rácz tesók, Jerzy és Anikó a villában fognak élni, Éva, Alekosz és Laci pedig a kertben. Ám kaptak még egy sanszot: a "szerencsekerék" valakinek jót jelentett, valakinek rosszat. Éva például kibukott, hogy elveszíti a barátját, mivel Anikó a "cserét" forgatta ki, így Béci volt az, aki eldönthette, hogy kit kell leváltania. Pusztán lovagiasságból esett a választása a törtető lányra, aki igen féltékeny volt, ugyanis tart attól, hogy eltávolodik a görög szoknyapecértől, és a rosszkislány miatt annyi a barátságuknak.


Éva kibukik Alekoszra

Éva szerdán kihívja az ellenfelét, majd április 3-án ringbe száll vele. Ehhez kapcsolódott a következő feladat is: közeledik a finálé, a lakókat már csak 6 hét választja el az óriási nyereménytől, így ezúttal tanácsokkal látták el egymást, hogy miben változzanak ahhoz, hogy a VV4 abszolút győzteseként térhessenek haza.

Anikó és Laci lesz az új gerlepár?

Laci beindult, és letámadta Anikót, de mielőtt a lényegre tértek volna, megérkezett a levél, miszerint a nyugiszobában kell tölteniük az éjszakát. Ezzel lehetőségük lesz arra, hogy megbeszéljék közös jövőjüket. A többiek közben egy nászindulót fújtak nekik. Éva beszólt Aninak, Béci pedig tanácsokkal látta el a villa nagy mackóját. Rácz úr a hír hallatán jobban beindult, mint maga az ügyvéd úr. A rosszkislány az ágyban nagyon zavarban volt, Laci meg kimondottan férfiasan helytállt a kissé kellemetlen szituációban.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.