Való Világ 5 párbaj tánc veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Verát már csak a féltékenységi rohamok tartják életben: a pornós lány egész nap Veronikát szidta, ahol érte. A kacsalányt hidegen hagyták a támadások, inkább elment a belvárosba vacsorázni Péterrel.

Südi Iringó és Angyal András visszatért a villába, hogy az előző este tovább jutott villalakóknak újabb táncot tanítson meg a hétvégi döntőre. Veronika nem örült, amikor az ABBA dala csendült fel a táncpróbán, mert diszkótánc-tudása helyett inkább a szenvedélyes oldalát szerette volna megcsillogtatni. Gergő és Seher minden erejével összpontosított a lépések elsajátítására, de azért továbbra is beszólogattak egymásnak.

Shadi és Veronika is összekapott gyakorlás közben, mert az arab fiú szokásához híven folyton okoskodott. Attila továbbra is utálja a táncolást, de saját bevallása szerint mindent megtett a cél érdekében. A villalakók összeültek a nappaliban, hogy megnézzék egymás előző napi táncprodukcióit, és értékelték azokat. Vera egyből szabadkozott, hogy ő egyáltalán nem féltékeny Veronikára. A kacsalány nem érezte jogosnak, hogy a zsűri bejuttatta őket a döntőbe. A pornós lánynak nagyon birizgálta a csőrét, hogy Alekosz exe új táncstílust kért Iringótól a vasárnapi megmérettetésre, ezért csúnyán nekiment a riválisának. A már szánalmasan féltékenykedő lányt Attila egyszerűen udvari bolondnak nyilvánította. Csaba megdicsérte az összeférhetetlen produkcióját. Vera az udvaron cigizgetett Shadival, akinek végig kellett hallgatnia, hogy Veronika minimum egy senkiházi.

A játékosok megnevezhették, hogy ki mögé állnak a párbajon. Shadi mellett csak Csabi, míg Eszter mellett csak Seherezádé állt ki. A többiek inkább semlegesek maradtak, mert annyira hidegen hagyta őket, hogy ki tér majd vissza a párbajról. A ceremónia után Shadi a szaunában Csabának szidta a többieket, és hatalmas felfordulást helyezett kilátásba arra az esetre, ha ő tér vissza győztesen vasárnap.

Veronika egy belvárosi étteremben randevúzott Pufival, akinek azzal indított, hogy utál randizni, mert nem tudja, hogyan kell az étkészletet helyesen használni. Peti a pincérrel elvitette a zavaró eszközöket, inkább cicázgattak egymással, de semmi komoly nem történt közöttük. Eközben a villában Kinga és Attila Annamarit, Verát, Fecót és Esztert látta vendégül egy kis teázásra. A pornós csaj az egész teadélután ideje alatt Veronikát ribancozta, amit már a többiek is nagyon untak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.