VV5: Attila nem bírta tovább, és feladta a versenyt!

lila kendő VV Fecó feladás Való Világ 5 VV Eszter játék megmérettetés taktika VV Kinga VV Attila VV Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fecó nyerte az arénázást, ennek örömére egy karibi partit tartott barátainak. Míg a dumagép bandája a nappaliban örömködött, Attila azon törte a fejét, hogy magát küldi ki párbajozni. Csaba megpróbálta rábeszélni Fecót, hogy ne ködösítsen állandóan, de a dumagép ezen is megsértődött.




Az arénában koncentrációs képességre épülő feladatokkal borzolta a lakók kedélyeit Balázs. Az első fordulóban célba dobással gyűjtötték a pontokat: homokzsákokat dobáltak az egyre távolabb álló fatákolmányokba. A sok bénázás után Attila és Fecó jutott tovább a második körbe, ahol lajhárlógásban versenyeztek abban, hogy ki bírja hosszabb ideig megtartani magát a hideg vascsövön.


Attila tizenhárom perc csüngés után feladta, így Fecó nyerte a védettséget jelentő lila kendőt. A dumagép sose nyert semmit a villa léte alatt, így önelégültségében még hosszú perceken át fényezte magát a Vera és Csaba alkotta hallgatóságának. Attila nem bánta, hogy bukta a védettséget, inkább máris azon törte a fejét, hogy ki lesz majd a következő kiválasztott.



Fecó egy éjszakai beszélgetős műsort tartott a nyugiszobában, ahová Esztert hívta meg, hogy megvitassák a nézeteltéréseiket. Beszélgetés közben Fecó elárulta, hogy véleménye szerint Eszter egy tízes skálán kettes osztályzatot érdemel szimpátiában, majd ködösíteni kezdett a nagy magyarázkodás közben. Csabának nem tetszett a dumagép mellébeszélős megnyilvánulása, ezért ezt személyesen is közölte vele. Persze a roma Alekosznak rosszulestek a barátja őszinte szavai, hiszen sokkal jobban örült volna, ha azt mondja, amit hallani szeretne. Fecó sértődöttségében Verának öntötte ki a lelkét, de az érzékeny lelkű lány is csak annyit tudott hozzátenni, hogy Attila gyerekesen gondolkodik.


Tipp! Lady Gaga mellet villant legújabb fotósorozatán. Kattints a galériáért! (+18)



Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Elmegyógyintézetbe került a nemrég elvált énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20120118-elmegyogyintezetbe-kerult-a-nemreg-elvalt-enekesno-sinead-oconnor.htmlSzexshow-n békül férjével az X-Faktor mentorahttp://www.life.hu/legykepben/20120118-szexshown-bekul-az-xfaktor-mentora-keresztes-ildiko-es-a-ferje.htmlMr. Bikicsunáj a konkurenciánál is próbálkozikhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120117-megasztar-5-mr-bikicsunaj-hamarosan-visszater-lifehu-riport.htmlVV5: Kiderült egy újabb titok: Peti szexelt Verával - ezért utálják egymásthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120116-vv5-kiderult-egy-ujabb-titok-peti-szexelt-veraval-ezert.htmlVV Péter nős, de elvenné Veronikát is feleségülhttp://www.life.hu/legykepben/20120117-a-valovilag-5-kiesoje-vv-peter-bevallotta-hogy-nos-verat.htmlSorban állnak a pasik Tóth Gabi kegyeiérthttp://www.life.hu/legykepben/20120114-sorban-allnak-a-pasik-toth-gabi-kegyeiert-szakitasa-utan.htmlJobb, mint az eredeti? - Amikor Hollywood a külföldet másoljahttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120117-mozi-film-szorakozas-jobb-mint-az-eredeti-amikor-hollywood.htmlTragikus sorsú színésznők Hollywood aranykorábólhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120111-gyonyoru-tragikus-sorsu-szinesznok-hollywood-aranykorabol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.