valóságshow csapat Éden Hotel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Éden Hotel 2 castingján kitettek magukért a szerkesztők - a bemutatkozó kisfilmek alapján ütős kis társaságot hoztak össze az alapcsapatba.

Forrás: www.edenhotel.hu
Forrás: www.edenhotel.hu

Nézd meg az összes szereplőt galériánkban! Kattints a képre!

Március ötödikétől újra fogadja a vendégeit az Éden Hotel. A Viasat3 nagysikerű valóságshow-jának második szériáját ezúttal Mexikóban forgatták, a különös életfelfogású szereplők pedig Magyarország különböző pontjairól repültek a bolygó másik oldalára. Íme az első tíz játékos:

Krisztián

A kisfilmje szerint a 19 éves Végh Krisztiánnak eszébe sem jutott, hogy az Éden Hotel lakója legyen. De ahogy az a szépségversenyek kapcsán már bevett szokás a szülők körében, itt is az anyuka nevezte be titokban a fiát a híres műsorba. Most azonban már nagy az öröme az autószerelő fiúnak, mert időközben rádöbbent, hogy akár két hónapot is elnyaralgathat Mexikóban, és talán még milliomossá is válhat, ha megnyeri a játékot. Bár még sosem járt a tengerentúlon, mégis a szíve csücskeként tekint Amerikára, mert kisgyerekkorától kezdve rengeteget hallotta ezt a szót apukájától. Úgy indult neki a szereplésnek, hogy teljesen elhatárolódik a szerelemtől, mert a karrierjére összpontosít, de ha mégis beleesne valakibe, akkor hagyná az elveit a fenébe...



Noémi

A szlovák Cap Noémi a kaland miatt ült repülőre. Kimondottan szeret a középpontban lenni, ezért az Éden Hotel kiváló terep lesz számára egy kis magamutogatáshoz. Az önmagát jópofának tartó vörös lány a nagymamájától tanult meg főzni, a pasizást felsőfokon űzi, a saját statisztikája szerint eddig minden fickót megszerzett magának.

Stohl szabadult: Megbűnhődte bűneit?


Gábor



Forrás: www.edenhotel.hu
Forrás: www.edenhotel.hu

Nézd meg az összes szereplőt galériánkban! Kattints a képre!

Kíra

A magát "iratmacának" aposztrofáló marketingasszisztens Kíra bár nőiesen öltözködik, de belülről inkább fiúnak érzi magát. Kimondottan irritálja a saját nemének társasága, ezért vagány hímekkel veszi körbe magát, és még gyorsulni is eljár velük. Fogalma sincs arról, hogy mi a szerelem, mert mindig otthagyja az aktuális pasiját egy még jobbért. Az Éden Hotelben is ezt a taktikát fogja követni, abban bízik, hogy mindig lesz egy olyan fiú, aki melléáll a játékban és ezáltal nem engedi kiesni. Ha kell, akkor érdekből hazudik is, ezért biztos benne, hogy ezt a játékot neki találták ki.

Máté

Major Máté maga az élet császára: az eddig megélt huszonöt évének jelentős részét a bulizás töltötte ki. Szétcsúszott ábrázata alapján erős a gyanú, hogy egy kétnapos afterpartit szakított félbe a bemutatkozó kisfilmje forgatása miatt. A szabályokat utálja, dolgozni nem szeret, a pénz neki nem számít, ezért állítólag brókerként keresi meg a züllésre szánt pénzmagot.



Ádám

A maximalista Sincki Ádám még az otthonának számító dunaújvárosi uszodát is hajlandó maga mögött hagyni az Éden Hotel miatt. Tőle ez nagy szónak számít és nem kis áldozatot hoz, mert az elmúlt tizennyolc évet az úszómedencében fel-alá tempózgatva töltötte. Annyira imádja, amit csinál, hogy állítólag még egy vers tanulásakor sem képes kimászni a klóros vízből.

Péter

Péter, a szegény ember Tiestója már két éve lelépett otthonról valami családi balhé miatt. Dolgozni persze ő sem szeret, bulizni viszont annál inkább, ezért saját bevallása szerint valahol felkapott lemezlovasként keresi meg a mindennapi kenyeret. Jelentsen is ez bármit, mert valószínű ez csak egy óriási kamu: mert nemhogy tömeget, de egyetlenegy embert sem sikerült még egy vágókép erejéig sem beinvitálni arra a szórakozóhelyre, ahol Péter óriási hangulatot imitálva matat a DJ-pultban.

Forrás: www.edenhotel.hu
Forrás: www.edenhotel.hu

Nézd meg az összes szereplőt galériánkban! Kattints a képre!

Nikolett

A bemutatkozó filmje alapján jómódúnak tűnő Nikolett még több pénzre vágyik, ezért kimondottan a főnyereményre fókuszálva jelentkezett a műsorba. A hatalmasra feltöltött ajkait és furcsára tetovált szemöldökét állítása szerint szépnek találják a férfiak, míg ugyanettől a látványtól a nők egyszerűen megőrülnek a féltékenységtől. Nehezen bírja ki, ha nem vásárolhat magának valami ruhát vagy kiegészítőt. Férfi helyett egy kutyával osztja meg az életét.



Anikó

Anikó az összes béna közhelyet elsütötte, amit egy átlagember szokott felsorolni önmagáról egy valóságshow jelentkezési lapján. Úgy érzi, most ért révbe az élete, miután sokan kihasználták a naivságát, a barátnőiben pedig sorra csalódnia kellett. A szerelem ellen minden erejével tiltakozik, így barátja nincsen, viszont van egy bulibusza, amit saját vállalkozásban működtet.

Forrás: www.edenhotel.hu
Forrás: www.edenhotel.hu

Nézd meg az összes szereplőt galériánkban! Kattints a képre!

Edina

Gancs Edina imádja a zsiráfokat, mert az erőszakmentes kommunikációt jelképezik számára. A szülei állandó tányérdobálása miatt nem volt felhőtlen a gyermekkora, ennek ellenére állandóan jókedve van, nem szomorkodik a múlt történésein. Unja már nagyon az otthoni légkört, ezért a mexikói kalandot kihasználva lépett meg a szülői házból, ahová már nem szeretne visszatérni a műsor után.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.