A Voice Mestere kemény kritikájával teljesen összetörte versenyzőjét

Somló Tamás kritika veszteség Czerovszky Heni The Voice kiesés sztár versenyző énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csalódott saját versenyzőjében Somló Tamás, aki péntek este búcsút is vett a véleménye szerint slendrián énekesnőtől - tudta meg a Life.hu.

Somló Tamás kemény szavakkal illette péntek éjszaka kiejtett versenyzőjét, Czerovszky Henit, akit nagyon érzékenyen érintett Mestere éles kritikája - tudta meg a Life.hu.

Fotó: TV2
Fotó: TV2


"Nem foglalkozott a feladatával annyit, amennyit elvártam volna tőle. Nem tette hozzá önmagát" - kezdte kritikáját Somló, majd még súlyosabb érvekkel folytatta: "Olyan érzésem volt, hogy slendrián módon, szinte muszájból oldotta meg hétről hétre a rá bízott dalokat, miközben én többször jeleztem, hogy ennél többet várok tőle, de ő nem teljesítette. Olyan volt, mintha külön versenyt folytatna önmagával, aztán már önmagával sem küzdött" - szögezte le a Mester, aki a végén nagyon keményen érzékeltette versenyzőjével, hogy talán nem szólóénekesként kell folytatnia a karrierjét. "Vokálénekesnek lenni nem degradáló, és talán neki is ez az útja." Heni érthető módon megrendült Mestere szavaitól. "Nagyon fájnak ezek a szavak, de mit tegyek? Le kell győznöm önmagam. Húsz éve hallgatom, hogy nekem a háttérben van a helyem, de tudom, hogy képes vagyok egyedül is helytállni" - mondta letörten az énekesnő, akinek a Voice jelentette volna a lehetőséget, hogy vokalistából végre szólóénekessé válhasson, ám a kiesése után kétséges, hogy miként folytatódik a karrierje.

A történtekre vasárnap Heni közösségi oldalán reagált Mohamed Fatima. Az énekesnő pár hete esett ki a Voice-ból, akkor az ő távozása különösen nagy vitákat kavart, melyről a Life.hu itt írt. Fatima soraiból kiérezni, hogy a lány talán megbánta azt, hogy jelentkezett a tehetségkutatóba. A következőket írta kolléganőjének: ,,Heni, aki szeret téged, az tudja, milyen ember vagy, és hogy mire vagy képes! Valószínűleg nekünk is jobban át kellet volna gondolni, hogy van -e értelme ilyen show-műsorokban elindulni! De ha már így alakult, távozzunk emelt fővel! És senkinek ne add meg azt az örömöt, hogy még egszer beléd rúghasson! Én személy szerint nagyon szeretlek Ellám!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.