További négy versenyző csatlakozott A Dal döntőseihez

Forrás: MTVA/NAGY ZOLTAN -
Oláh Ibolya New Level Empire Sarka Kata Pál Dénes HoneyBeast Fool Moon Koppenhága Bogi Nagy Duett A Dal 2014 Eurovíziós Dalfesztivál Depresszió zenekar Dér Heni Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erős mezőnnyel indult A Dal második középdöntője. Pál Dénes a lelkünket simogatta, a HoneyBeast szövegét és Oláh Ibolya lazaságát imádtuk.

Szombaton a zsűri Király Viktort és Bogit díjazta a legmagasabb pontszámmal, a nézők pedig a New Level Empire-t és a Depresszió együttest juttatták tovább. Vasárnap őket még 4 előadó követhette.

A Muzikfabrik kezdte a műsort. Az együttes dala nekünk még mindig egy erős Compact Disco-utánzat. A nóta slágeres, de komoly vágyat éreztünk, hogy átkapcsoljunk a Nagy Duettre, ahol éppen Sarka Kata sokkolta a nagyérdeműt. Majd következett Csiszár Jenő Dániáról szóló magánszáma, ami visszautalt tegnapi bakijára. A zsűritag szombaton Koppenhágát Norvégiába helyezte. Majd Polyák Lilla következett, aki ismét magasra tette a lécet, de biztosak voltunk benne, hogy nem ő megy a döntőbe ezen az estén. Pál Dénes elvarázsolt minket, lelket simogató produkciót hallottunk és számunkra egyértelművé vált, hogy őt küldenénk a nagy megmérettetésre.

Forrás: MTVA/Nagy Zoltan

A HoneyBeast dalát szeretjük, a szöveg zseniális és Zsófi sokkal jobban énekelt, mint az elődöntőn. Koppenhágába velük!

Forrás: MTVA

A várandós Marge nagyon cuki kismama, de ezen kívül nem sok maradt meg bennünk a produkciójából. Kállay-Saunders András jól tolta, az érzelmek is rendben voltak, csak a nyávogós hangok sértették kicsit a fülünket. Utána megkaptuk a rekedtes, karakteres hangokat Oláh Ibolyától, aki igazi profi és élő műsorban is laza és önazonos tud maradni. A Fool Moon finomra csiszolgatott dala hangszerek nélkül is tökéletes. Koppenhágában biztos, hogy magas színvonalú produkciójukra büszkék lehetnénk. Dér Heni dögös, szakítós, csajos dalát bírjuk, bár nem egy Eurovízióra való nóta, azért a rádióban hallva nem kapcsolnánk el.

Forrás: MTVA

A zsűri pontszámai alapján Kállay-Saunders András biztos továbbjutó volt, a második helyen holtverseny alakult ki. Pál Dénes és a Fool Moon között kellett dönteni az ítészeknek, akik végül a Fool Moon mellett tették le a voksukat.

A közönség szavazatai alapján Pál Dénes és a HoneyBeast együttes jutott tovább. A Life.hu pedig ezzel maximálisan egyetért!

Sarka Kata hangja nem, de a teste tökéleteshttp://www.life.hu/bulvar/20140216-sarka-kata-hangja-nem-de-a-teste-tokeletes-a-nady-duettben-mutatta-meg.html"A tehetség mindig átugrik egy generációt, így a gyerekeitek hatalmas énekesek lesznek" - ezzel a mondattal zárta gondolatait Kasza Tibi, miután Sarka Kata és LL. Junior produkciójukkal sokkolták le a zsűrit és a tévénézőket.TV + Bulvár--Gigi nem megy az Eurovízióra, de nem csüggedhttp://www.life.hu/bulvar/20140216-gigi-kiesett-az-mtva-n-futo-a-dal-cimu-musor-kozepdontojebol-de-nem-szomorkodik-mert-keszul-a-tv2-n.htmlAz énekesnő szombaton kiesett A Dal című műsor középdöntőjéből, de egyáltalán nem szomorú, mert így több energiát tud fordítani a Nagy Duettben partnerére, Hujber Ferire.TV + Bulvár--Ők már biztosan A Dal döntőjében énekelnekhttp://www.life.hu/bulvar/20140215-a-dal-2014-az-elso-kozepdontobol-a-dontobe-jutottak-tovabb.htmlSzombat este rendezték A Dal 2014 első középdöntőjét. A zsűri két versenyzőt juttatott a döntőbe, de a nézőknek is volt beleszólásuk az eredménybe.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.