Baricz Gergőnek a szerelem ad erőt

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Baricz Gergő szereplés szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor egykori versenyzője kezd belenyugodni, hogy a műsor utáni felhajtás lassan véget ér számára. Ám búslakodás helyett keményen dolgozik, és továbbra is a zenélés a mindene.

Gergő az utóbbi években mindent megtett azért, hogy szakmailag a legjobbat nyújtsa. A 2011-es X-Faktorból pont a végső döntő előtt esett ki Kocsis Tibor és Muri Enikő előtt. Azóta sok minden történt az életében, de most érzi igazán, mennyire lecsengett körülötte a show utáni érdeklődés, és már nincs az a rivaldafény, mint évekkel ezelőtt. Szomorkodás helyett azonban igyekszik továbblépni, és egyengetni a karrierjét.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Most már egyre kevesebb hatást gyakorol az életemre az X-Faktorban való szereplésem. Ez pedig kissé visszaüt a karrieremre, de az éremnek két oldala van. A népszerűség, amit ott kaptam, természetesen adott, és ugyanúgy felismernek az emberek, továbbra is kíváncsiak rám. Akik pedig nem szerettek, továbbra sem lettek a rajongóim. Mikor az utcán megyek feltűnik, hogy megbámulnak, de ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon azért néz az illető, mert nem szimpatizál velem, vagy nem mer odajönni hozzám. Rengeteget dolgoztam az utóbbi hónapokban, és ezt tervezem a jövőben is."

A fiatal énekes a szerelemben szerencsés, megtalálta a párját, bár elég szűkszavúan nyilatkozott a hölgyről.
„Jelenleg van párom, akivel lassan egy éve együtt vagyunk. Annyit elárulhatok róla, hogy szőke, kék szemű, és nagyon jól énekel. Baráti társaságon keresztül ismertük meg egymást, és rögtön megvolt köztünk az összhang. Sokszor elkísér a fellépéseimre, bár előfordul, hogy itthon kell maradni, mert nem fér már be a sok cucc mellé a buszba" – mesélte nevetve az énekes, aki korábban Kováts Verával, a tehetségkutató női indulójával alkotott egy párt. Nem volt titok, hogy a Némán állni című dalt Verának címezte, amolyan búcsúnak szánta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.