Horváth Éva is fotós lesz!

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
fotós műsorvezető Horváth Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A dögös modell az utóbbi években rengeteg gyönyörű helyen fordult meg, amelyekről mindig megosztott képeket a közösségi oldalán. Bár imád a kamerák kereszttüzében lenni, úgy tűnik, most a másik oldalról is kipróbálná magát. 

Az egykori szépségkirálynő a világ több országában forgatott már, de ritkán volt ideje igazán felfedezni a környéket. Utazásai alkalmával mindig próbálta elkapni és megörökíteni a megfelelő pillanatot, és ez lassan a szenvedélyévé vált. Éva úgy döntött, enged a csábításnak, és beiratkozott egy fotósképzésre, hogy méltóképpen hódolhasson új hobbijának.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

„Rengeteg helyen jártam már a világban, többek között Kolumbiában és Mexikóban is, de sosem sikerült úgy megörökíteni ezeket a helyeket, ahogyan én szerettem volna. Tavaly elvégeztem két fotós tanfolyamot, egy kezdőt és egy haladót, és most már próbálok olyan képeket készíteni, amiket szívesen látok majd akár tíz év múlva is. Ezt nem munkának tekintem, hanem olyan hobbinak, mellyel örök emlékeket szerezhetek magamnak, és a családomnak is. Legjobban az épületeket, az élethelyzeteket, és a természetet szeretem fényképezni. Még nem próbáltam, de nagyon érdekelne az állatok fotózása. Rengeteg érdekes szituáció van, amit megörökíthet az ember. Például láttam egy felvételt, mikor a fotós pont azt a pillanatot kapta el, amikor egy bálna kiemelkedett a vízből. Csodálatos volt! Már bejelentkeztem egy vadlesre, ahová hajnalba kimegy az ember, és egész nap az erdőben lehet. A terveim között van egy szafaritúra is, ahol a legkülönfélébb vadállatokat kaphatom lencsevégre, ez igazán különleges élmény lenne számomra" – tervezget a műsorvezető.

/1409/Tolva201492712857

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.