Hoppá! Gesztesi Károllyal tárgyal az RTL Klub

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
konkurencia Jóban Rosszban TV2 Gesztesi Károly szerződés Barátok közt RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi után újabb Jóban Rosszban-szereplő igazolhat az RTL Klubhoz. Állítólag Gesztesi Károlyt milliós szerződés várja.

Nem sokáig bánkódott Gesztesi Károly amiatt, hogy távoznia kellett a TV2 Jóban Rosszban című, népszerű sorozatából. A Bors információi szerint ugyanis a színész máris a konkurens tévécsatornával tárgyal.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Ezt meg tudom erősíteni, de hogy melyik produkcióról van szó, arról nem beszélek. Legyen elég annyi, hogy megkerestek, bementem tárgyalni, megszagoltam, milyen ott a levegő, de még nem döntöttem" – mondta határozottan Gesztesi, majd hozátette, jelenleg még folynak a tárgyalások, konkrétumokról pedig később beszélnek majd. Állítólag arról szó sincs, hogy a Jóban Rosszban konkurens szappanoperájához, a Barátok közthöz szerződne.

A lap az RTL Klubot is megkérdezte a csatorna álláspontjáról. „Az ilyen információkat soha nem szoktuk kommentálni, most sem tesszük" – közölte Kolosi Péter programigazgató.

Gesztesi párkapcsolata is rendeződött

Ahogy a Life.hu is megírta , a színész már nyíltan felvállalja, hogy volt párja – akit Liptai Claudia miatt hagyott el – az igazi, nagybetűs nő az életében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.