Ha minden igaz, már nem kell sokat várnunk az elviselhetőbb hőmérsékletre. 

Valószínűleg mindenki, aki tehette, kistrandolta magát ezen a nyáron. Bár még közel sincs vége a jó időnek, a következő napok elvileg hűvösebbek lesznek majd.

Forrás: Thinkstock

Ugyan ma még 34-38 fok között van a nappali hőmérséklet, több-kevesebb gomolyfelhő azért már van az égen. A felhő- és csapadékmentes éjszakát követően eleinte mindenütt sok lesz a napsütés. Ugyanakkor a déli óráktól kezdve a Dunántúlon egyre több helyen erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. A déli, kora délutáni órákban elsősorban az Észak-Dunántúlon, majd a Dél-Dunántúlon is egyre több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, főként az utóbbi területen heves zivatar is kialakulhat, sőt, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a légmozgás.

Az Időkép szerint holnap 23 fokra ébredünk, nap közben pedig 27-33 között alakul a hőmérséklet, és bár vihar és eső érkezik, hétfőre már csak 27 fok körül lesz a nappali hőmérséklet. Alig várjuk!