mindenszentek Rubint Réka halottak napja
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Testvéréért, Monikáért gyújt gyertyát halottak napján Réka. A család 45 éve temette el a kislányt, még egyéves sem volt: agydaganatba halt bele. 

Eleinte úgy tűnt, a baba teljesen egészséges, aztán nem sokkal a születése után elkezdődtek a bajok: „Különös, de nem panaszos hangok mellett Monika rázni kezdte a fejét. Éppenséggel úgy tűnt, mintha érdekelné valami, nem gondoltam, hogy baj lehet. Két nap múlva már nem maradt meg benne semmi, csak hányt szegényke, szaladtunk vele a kórházba – mondta el a Ripostnak Réka édesanyja. – Monika 2-3 nap alatt borzasztó állapotba került, hiába kapott anyatejet, semmi nem maradt meg benne. Úgy éreztem, napról napra változik a fejformája, az orvosok azt hitték, kényszerképzeteim vannak, és átküldtek minket Miskolcra. Három nappal később meglett a diagnózis: agydaganat” – tette hozzá az asszony. A kislányt kezelték, de sajnos nem lehetett megmenteni.

Az asszony ezt követően két egészséges babát hozott a világra: Róbertet és Rékát.

Az akkoriban Pusztamonostoron élő család évente többször, de mindenszentek napján mindig meglátogatta a sírt: „Imádkoztunk a sírnál, de nem bolygattuk a múltat. Gyerekként annyit tudtunk, hogy a testvérünknek visszük a virágot. Magamban sokat gondolkoztam Monikáról. Kamaszkoromra pedig komolyan foglalkoztatott, hogy vajon miért csak ilyen rövid élet adatott neki. Annyit értettem az egészből, hogy a betegsége gyengítette el. Megfogadtam, hogy én nem hagyom magam, bármi áron, de erős leszek! Persze anyává kellett magamnak is válnom ahhoz, hogy édesanyám beszélni tudjon nekem Monikáról. A szeméről, a hajáról, a mosolyáról. Ám arról, hogy milyen érzés lehet egy nyolc hónapos csöpp babát koporsóba tenni, nincs igazi fogalmam. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, Édesanya ezt végigcsinálta. Lehetne egy nővérem, isten nyugosztalja...” – fogalmazta meg Réka.

Forrás: Szabó Gábor/Origo

VV8: Soma teljesen kiborult - Elvesztette Evelinthttp://www.life.hu/sztarok/20161101-valovilag8-soma-kiborult-hogy-evelin-kiesett-a-valosagshow-bol.htmlAhogy azt megírtuk, szoros párbajt láthattak a nézők VV Evelin és Ati között vasárnap este. A villába a fiú térhetett vissza: akit csak barátja, Dávid és Mici várt vissza. A lány benti párja, Soma összetört. TV + SztárokOrigoEz vár Vajna Timi fánkozójárahttp://www.life.hu/sztarok/20161101-vajna-timi-fankozoja-penteken-ujra-kinyit.htmlA megnyitó után egy nappal már be is zárt Vajna Tímea fánkozója. Hogy miért, azt azóta sem tudni... TV + Sztárok--ValóVilág8 – Már világos nappal is döngeti Micit Krisztián (18+)http://www.life.hu/sztarok/20161031-valovilag8ban-mici-es-krisztian-fenyes-nappal-is-szexelnek.htmlAmióta egymásra talált Mici és Krisztián, a kamera sem zavarja őket abban, hogy egymás lába között ügyködjenek. TV + SztárokOrigoEzért büszke kisebbik lányára Mónika – Nézd, mekkorát nőtt Olívia!http://www.life.hu/sztarok/20161031-erdelyi-monika-kislanya-elso-lett-a-kazinczy-olvasasi-versenyen.htmlA Facebookon osztotta meg örömét az Édes élet sztárja. TV + Sztárok--Lealázták Kasza rajongói Pásztor Annát: "A gyerekek megijednek tőle"http://www.life.hu/sztarok/20161031-kasza-tibor-rajongoi-kiakadtak-pasztor-annara-a-star-academyben-tett-megjegyzese-miatt.htmlAhogy megírtuk, Kasza Tibi posztban reagált Pásztor Anna Star Academyven tett megjegyzésére. Az énekesnőt azonban nem kímélték a Kasza-fanok, de azért Tibi is kapott hideget-meleget. A kommentekből válogattunk. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoVV Evelin: "Ati szánalmas és gusztustalan"http://www.life.hu/sztarok/20161031-vv-evelin-a-valovilag8-kiesoje-szerint-ati-szanalmas-es-gusztustalan.htmlVasárnap este VV Evelinnek nyílt ki az utcaajtó. A lány a Life.hu riporterének kendőzetlen őszinteséggel mondta el, miért tartja szánalmasnak és gusztustalannak Attilát, de megtudtuk azt is, mit szól a Somával közös erotikus videójukhoz, és azt is elárulta, vajon miért nem ment el a párbajra az anyukája. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.