Megúszta a börtönt Bobbi Kristina exe

Forrás: AFP -
halál Nick Gordon Bobbi Kristina Brown Whitney Houston
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos pénzbüntetést ítéltek meg a fiatal nő egykori párjának.

Whitney Houston lánya, Bobbi Kristina Brown szörnyű körülmények között hunyt el 2015 júliusában. Januárban, atlantai otthonának

fürdőszobájában találtak rá egy kád vízben, eszméletlen állapotban.

Bobbi Kristina Brown Forrás: AFP

A 22 éves lány ezt követően 6 hónapig kómában volt. Az orvosok akkor megállapították, hogy az agyi aktivitása jelentősen csökkent, további károsodásokra is számítani kell. Továbbra is romlott a lány állapota, mely az addig folyamatosan folytatott alkohol- és drogfogyasztással együtt véve már elegendő volt ahhoz, hogy Kristina szervezete feladja a harcot.

Július 26-án a lány életét vesztette.

Bobbi Kristina Brown Forrás: NORTHFOTO/Barket Brad

November 17-én tárgyalták Bobbi Kristina egykori élettársának ügyét, akit gondatlanságból ekövetett emberöléssel vádoltak a lány halálával kapcsolatban. Nick Gordonra végül 36 millió dollár, azaz nagyjából 10 milliárd forint kártérítést szabtak ki, börtönbe nem kellett vonulnia- tudta meg a News.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.