Élő adásban kérte meg szerelme kezét a Drágám, add az életed! abszolút győztese. Megyeri Csilla és Molnár Zsolt az egyik reggeli beszélgetős műsor vendégei voltak, a romantikus férfi a műsor alatt, térden állva hozakodott elő a nagy kérdéssel.

Molnár Zsolt azt már bizonyította, hogy mire képes, hiszen a Drágám, add az életed! adásai alatt rengeteg feladatot kellett teljesítenie. Szerelmével ők lettek a verseny abszolút győztesei, ennek apropóján invitálták őket egy beszélgetésre egy reggeli műsorba. Azt azonban senki nem sejtette, pontosabban szerelme biztosan nem, hogy mire készül a romantikus férfi.

Elő adásban kérte meg szerelme kezét Molnár Zsolt, a TV2 sztárjaForrás: Fem3

Zsolt mindent eltervezett előre: eleinte a vetélkedőben nyújtott teljesítményeikről beszélgettek a két műsorvezetővel, akik később ráterelték a szót a pár jövőbeli terveire. Zsolt ekkor fogott bele mondandójába, amin szerelme nagyon meghatódott. "Igazából azért is jöttünk most el a műsorba, mert egy meglepetést szeretnék neked, amit a műsor során elmulasztottam"– kezdte a férfi, akinek párja alig akarta elhinni, hogy tényleg ez történik. "Most én adjam az életem?" – kérdezte találóan, kissé elcsukló hangon Csilla. Szerelme ekkor térdelt le a száz szál rózsával. "Szeretném, ha hozzám jönnél feleségül" – mondta a férfi, amire természetsen Csilla nem is tudott, és nem is akart nemet mondani.