13 érdekesség a ma 40 éves svéd trónörökösről, Viktória hercegnőről

Forrás: NORTHFOTO -
svéd Viktória hercegnő svéd király Svéd herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy törvénynek köszönhetően lett ő a trónörökös, fiatalon anorexiától szenvedett, két gyermek édesanyja, és megható gesztussal kedveskedett szüleinek a saját esküvőjén. Ismerjétek meg Viktóriát, a svédek koronahercegnőjét, a jövendő királynőt.

1. Nem született első számú trónörökösnek. Viktória 1977. július 14-én, míg öccse Károly Fülöp, 1979. május 13-án, harmadik testvérük Magdolna pedig 1982-ben született. A korábbi svéd törvények értelmében az uralkodót Károly Fülöpnek kellene követnie a trónon. Csakhogy a parlament 1980-ban visszamenőlegesen is megváltoztatta a törvényt, így az elsőszülött gyermek, vagyis Viktória lesz majd Svédország következő királya.

A svéd király három gyermeke 2004-ben: Viktória koronahercegnő, Károly Fülöp herceg és Magdolna hercegnő Forrás: Getty Images/ Pascal Le Segretain

2. Koronahercegnőhöz méltó oktatásban részesült. Közgazdasági és politikatudományi diplomája van. Több munkahelye is volt. Dolgozott az Egyesült Államokban az ENSZ-nél, Svédország washingtoni nagykövetségén, végül a svéd kormány néhány minisztériumában.

3. Nemcsak a 40. születésnapját ünnepli idén. Június 19-én volt 7 éve, hogy kimondta az igent vőlegényének, Daniel Westlingnek. 2002-ben egy edzőteremben találkoztak először, ahová a trónörökös egészségügyi és táplálkozási problémái miatt jelentkezett be.

Viktória hercegnő és Daniel Westling esküvője Forrás: Getty Images/Pool Photographer

4. Viktória hercegnő alig néhány hete, idén májusban beszélt arról, hogy 18 évesen súlyos anorexiában szenvedett. „Akkor kezdődtek az önálló, nyilvános szerepléseim. Úgy neveltek, hogy eleget tegyek a királyi kötelességeknek, de én mindenkinek meg akartam felelni. Olyan szinten, ami már egyáltalán nem normális” - mondta egy friss interjúban a trónörökös, akiről 1997-ben jelentette be a palota, hogy étkezési rendellenességben szenved.

- folytatta, majd hozzátette azt is, hogy hálás a svédeknek, amiért támogatták 20 évvel ezelőtt és a médiának, hogy hagyták nyugodtan felépülni.

Viktória hercegnő 2005-ben Forrás: NORTHFOTO

5. Amikor a személyi edzőként dolgozó Daniel és a svéd trónörökös románca kitudódott, sem a közvélemény, sem Viktória családja nem támogatta a kapcsolatukat. Végül, Károly Gusztáv király volt az, aki nyitott Daniel felé, és aki elfogadta a fiatalok szerelmét.

6. A királynak azonban feltételei is voltak. 2010-es esküvőjükig Danielnek meg kellett tanulnia legalább két nyelvet, az udvari etikett szabályait, politikai-, valami történelmi oktatásban részesült.

7. Viktória hercegnő egy elefántcsontszín menyasszonyi ruhát viselt az esküvőjén. Hozzá azt a tiarát viselte, ami 34 évvel korábban az édesanyja, Szilvia királyné fejét ékesített, amikor hozzáment Károly Gusztávhoz. Az esküvő után Daniel hercegi rangot kapott.

XVI. Károly Gusztáv és Szilvia királyné esküvője 1976-ban - Viktória koronahercegnő és Daniel Westling esküvője 2010-ben Forrás: YouTube - Getty Images/Pascal Le Segretain

8. A szertartásra egy külön dalt írtak a szerelmespárnak, melyet élőben adtak elő svéd énekesek az esküvőn. A dal címe a When You Tell the World You're Mine lett.

9. Első gyermekük, Esztella hercegnő 2012-ben született. „Ő egy kíváncsi, barátságos és rettentő bátor lány. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá”- mondta róla Viktória egy interjúban.

10. Károly Gusztáv szerint Esztella a családban az igazi mókamester.

Esztella hercegnő 2015-ben Forrás: NORTHFOTO

11. A kislány a második helyen áll a svéd trónöröklési rendben. Viktória és Daniel nem akárkiket választottak a keresztszüleinek. Nézzük az igazán előkelő listát! Esztelle keresztszülei: Haakon norvég koronaherceg, Vilmos holland király, Mária dán koronahercegné, Károly Fülöp svéd herceget - Viktória öccse -, és Anna Westling - Daniel herceg testvére.

12. Daniel herceg 1973. szeptember 15-én született, Ez a nap pedig azért érdekes a svédeknek, mert akkor lépett trónra Daniel apósa, XVI. Károly Gusztáv. És, hogy miért emlékezetes ez a nap a briteknek? Mert szeptember 15-én született Harry herceg, igaz 1984-ben. De a spanyolok is ünnepelnek szeptember 15-én, ők Letícia királynét, aki 1972-ben született ezen a napon.

13. Viktória 2016. március 2-án adott életet második gyermekének, Oszkár hercegnek. A svéd tévécsatornák még az adásukat is megszakították, amikor kiderült, hogy vajúdik a trónörökös. A kisfiú érkezését a büszke apuka jelentette be a stockholmi Karolinska kórházban.

Viktória hercegnő, Oszkár herceg, Daniel herceg, Esztella hercegnő Forrás: NORTHFOTO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.