Nincs gyermekkora azoknak, akik fiatalon váltak híressé. Attól fogva minden lépésüket követik, és a legkisebb hibáik is címlapokra kerülnek. Persze megfizetik őket a szereplésükért, de úgy tűnik, sokakat a pénz nem kárpótol az ellopott gyerekkorért. Rengeteg gyereksztár a korai sikerek után az önpusztítás útjára lépett, és olyan is volt, aki öngyilkosságot követett el.

Corey Haim

Corey Haim ünnepelt gyereksztár voltForrás: Getty Images

A '80-as években Corey Haim generációjának egyik legnagyobb gyereksztárja volt, megszámlálhatatlanul sok filmben játszott. Mire azonban felnőtt, a csillogás is eltűnt és  2010-ben meghalt tüdőgyulladásban, teljesen nincstelenül, 38 évesen. A rövid, de annál problémásabb élete alatt a színész függő is lett: számolatlanul szedte a fájdalomcsillapítókat. 

Dana Plato  

Dana PlatoForrás: Northfoto

A színésznő leghíresebb szerepét egy amerikai szitkomban játszotta, méghozzá a Diff'rent Strokes-ban, ebben lépett fel Gary Coleman is. Ő alakította Kimberly Drummond szerepét, de a színfalak mögött még a show alatt megkezdte az önpusztítást. Kokaint, váliumot és marihuánát is előszeretettel fogyasztott, évekkel később pedig letartóztatták rablás miatt. Dana 1999-ben hunyt el: túladagolta magát gyógyszerekkel.

Gary Coleman  

Gary ColemanForrás: Northfoto

Fénykorában Gary Coleman vagyona nagyjából 18 millió dollár körül mozgott, amit javarészt az amerikai Diff'rent Strokes című szitkomban való szereplésből szedett össze. Felnőttként azonban a neve inkább egy rossz viccnek számított. 42 évesen már semmit nem tudott felmutatni, ha a neve újságokban szerepelt, az semmi jó nem jelentett: családon belüli erőszakkal is vádolták, valamint letartóztatták egy buszsofőr megtámadása miatt.

Brad Renfro  

Brad Renfro 1994-ben Az ügyfélbenForrás: AFP

Karrierje csúcspontja Az ügyfél című film volt, melyben Susan Sarandon és Tommy Lee Jones mellett játszott. 10 évesen szerzett hírnevet, de fénylő csillaga hamar kihunyt. Bár utána is szerepelt filmekben, 15 évvel később túladagolta magát heroinnal, és még csak meg sem említették a nevét az Oscar-gálán annál a résznél, amikor lhlunyt hírességekre emlékeznek.

Edward Furlong  

Edward FurlongForrás: AFP

Arnold Schwarzenegger mellett a Terminátor 2 – Az ítélet napja című filmben lett híres Edward Furlong, hatalmas elsimerést kapott a szerepléséért. Gyerekként nagy népszerűségnek örvendett, de felnőttként már nincs mivel büszkélkednie: 39 éves korában leginkább arról ismert, hogy drogfüggő és folyamatosan meggyűlik a baja a törvénnyel. Többször is letartóztatták családon belüli erőszak vádjával.