Barcelonából tartott hazafelé a születésnapján, attól félt, talán ez lesz az utolsó útja.

Marsi Anikó mostanában sokat repül, hogy elég időt tölthessen családjával. A Mokka stúdiójában elmesélte, hogy hétfő délelőtt Barcelonából tartott hazafelé, amikor villám csapott a repülőgépbe. A műsorvezető elmondta, átaludta az egészet, a pilóta hangjára ébredt fel, aki tájékoztatta az utasokat, hogy vissza kell fordulniuk, majd kényszerleszállást hajtottak végre.

Marsi elmondta, hogy mivel gyorsan történtek az események, senki nem esett pánikba, de amikor felocsúdott, remélte, hogy nem ez lesz az utolsó repülőútja. Nem volt ezzel egyedül, hiszen még a földetérés előtt telefont ragadtak az utasok, és felhívták szeretteiket. Mint mondta: az esti műsorkezdésre már nem ért vissza, maradt 8 órája, hogy valamivel meglepje magát a születésnapjára, hiszen most ünnepelte a 43.-at, de inkább a repülőtéren várta meg gépe indulását.