A Bors úgy tudja, hogy Hódi Pamela új szerelme Tóth Bence, focista. Már régóta ismerik egymást, de kapcsolatukból csak most lett szerelem.

Pamela sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a lap értesüléseit, arról azonban szívesen mesélt, hogy hogyan érzi magát új kapcsolatában.

Hódi Pamela Tóth Bence focistával járForrás: TV2


"Régóta ismerjük egymást, legalább két éve. Korábban soha nem gondoltuk, hogy több lehet belőle. Neki is volt párkapcsolata, én is a gyermekem apjával éltem, fel se merült, hogy több lehetne ebből. Az utóbbi hónapokban többször kerültünk közös baráti társaságba, ahol nagyon sokat beszélgettünk egymással, és akkor jöttünk rá, hogy több ez, mint barátság. Szeretném őt óvni, nem lételemem, hogy állandóan azt bizonygassam az egész országnak, hogy boldog vagyok. Annyit elárulhatok róla, hogy mindenben igazi társként áll mellettem, minden harcomban és sikeremben ott van és ott is lesz"
- mondta Pamela.

A szolnoki származású Tóth Bence 28 éves, a NB I-es Mezőkövesd focistája. 2008-tól a Fradiban is játszott, akkoriban pedig Berki Krisztián volt a főnöke. A ferencvárostól 2012-ben jött el, azóta kisebb klubbokban játszik.

Tóth Bence focista Hódi Pamela új szerelmeForrás: http://mezokovesdzsory.hu