Czeizel Endre barátnőjét, Dórát meggyanúsították: gyermekei megtermékenyítésével vannak bajok

barátnő eljárás Czeizel Endre gyanúsítás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Czeizel Endre lefagyasztatta spermáját, hogy barátnője, Dóra felhasználhassa, ha jónak látja, így született a genetikus legfiatalabb gyermeke. Ezzel azonban bűncselekményt követtek el, ami miatt új eljárás indul: Dórát gyanúsítottként hallgatták ki. 

Czeizel Endrének két kisgyermeke született barátnőjétől, ám a fogantatásuk körülményei meglehetősen zavarosak. Fanni, a második gyermekük mesterséges megtermékenyítéssel fogant, ez több bűncselekményre is utal.

A genetikus odaadta spermáját barátnőjének, mivel ő mindenképpen akart második gyermeket, Czeizel viszont nem.

A professzor úgy gondolta, ha halála után még mindig szeretne a barátnője gyermeket, majd akkor beültet, de erre még Czeizel életében sor került. Csakhogy

hivatalosan csak férj, vagy élettárs lehet donor. Czeizel viszont nem hagyta el feleségét Dóráért,

így hivatalosan még élettársa sem lehetett barátnőjének. Rajtuk kívül az az intézmény is bűncselekményt követett el, ahol tárolták és beültették a spermát, ráadásul a spermadonor beleegyezői nyilatkozatra nem is a professzor, hanem egy másik férfi adatai és neve került.

Czeizel Endre barátnőjét vizsgálják Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt vizsgálódik, a 24. hu információi szerint

Dórát gyanúsítottként hallgatták ki.

"Az emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által teljesített nyomozásban egy személy gyanúsítotti kihallgatására került sor. Személyére vonatkozóan nem áll módunkban tájékoztatást adni. A gyanúsított által bejelentett panasz elbírálása a Fővárosi Főügyészségen folyamatban van. Bővebb tájékoztatást a folyamatban lévő ügyről nem áll módunkban adni" - mondta a a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A lap megkereste Dórát is, de ő nem reagált, Czeizel Endre volt feleségét pedig nem érdekli ez az ügy. "Engem nem érdekelnek ezek a dolgok. És soha nem is érdekeltek annyira, hogy foglalkozzak vele" - mondta Mécs Erzsébet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.