Újra nehéz helyzetbe került Pál Éva: meg kell váltania a szülei sírhelyét

Forrás: TV2 -
énekesnő Pál Éva Neoton Família sír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pál Éva újra nehéz helyzetbe került: a Neoton egykori énekesnőjének szülei sírhelyéért kell kifizetnie egy nagyobb összeget.

Nemrég még arról írtunk, hogy svájcifrank-hitele miatt elveszítheti otthonát Pál Éva, és most újabb csapás érheti a Neoton egykori énekesnőjét. A Bors azt írja, hat hónapja maradt arra, hogy előteremtse szülei sírhelyének megváltási díját, különben kihantolják a földi maradványokat.

Pál Éva újra nehéz helyzetbe került Forrás: TV2

Pál Éva a napokban kapta kézhez azt a levelet, amelyben értesítették, lejárt szülei urnasírjának bérleti ideje. Érthető módon nagyon lesújtotta a hír, hiszen egyébként is nehéz anyagi helyzetben van.

A levélben az állt, ha a lejárat után hat hónapon belül az újraváltás nem történik meg, akkor a sírhely kiüríthető és újraértékesíthető. Tudom, hogy ez csak nekem fontos, de mindkét szülőm, édesanyám és édesapám is ebben a sírban nyugszik, azaz nyugodna. Amikor megtudtam, hogy közel nyolcvanezer forintot kellene most kifizetnem, nagyon megrémültem. Hetvennyolcezer forint lenne az új sírhely tíz évre. A megújítás első részlete huszonegyezer, és csak akkor vagyok jogosult a részletfizetésre, ha ezt a részt rendezem. Utána havonta tízezer forintot kellene fizetnem fél évig. Rémületemben azt mondtam nekik, hogy inkább kiásom a földből őket, de ezt nem engedélyezték.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.