Hosszú Katinka és Shane Tusup végleg elváltak, lezárult a per és elosztották a vagyont. Katinka így már csak a jövőre koncentrál, de utoljára még beszélt a válásról, ahogy az apja is. Hosszú István elmondta, nagy szerelem volt Katinka és Shane között. 

Hosszú Katinka nemrég adott interjút, ebben beszélt először a válásról és a volt férjéről. Elmondta, hogy ő mindenképpen meg akart egyezni Shane-nel, és sikerült is. Arról is nyilatkozott, hogy Shane nehezen tudta kontrollálni az indulatait, ezért nem volt könnyű felnézni rá mint férfira. Most pedig édesapja, Hossző István nyilatkozott Katinka és Shane kapcsolatáról, valamint a válásról is.

Hosszú Katinka apja is nyilatkozott a válásrólFotó: Szabó Gábor - Origo

„Nagy szerelem volt, de elmúlt. Hogy miért, az kizárólag a lányomra és volt férjére tartozik; egyszerűen megromlott a kapcsolatuk és kész. Sok szépet kaptak egymástól, de a vége felé már nem volt jó senkinek. Egy szülőnek az a feladata, hogy a legnehezebb helyzetekben is a gyermeke mellett álljon, így tettem és teszek én is. Jó látni, hogy amióta hivatalosan is szétmentek, Katinka nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lett. Nagyon örülök a pozitív változásnak” – nyilatkozta a Blikknek Hosszú istván.