Magyar találmánynak köszönhetően csökkent a szívinfarktus miatti halálozások száma

Forrás: Shutterstock -
találmány szívinfarktus EKG
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy magyar találmánynak köszönhetően jelentősen csökkent az infarktusban elhunyt betegek száma.

Egy speciális EKG berendezés és a mögötte álló háttér együtt azt eredményezte, hogy 50 százalékkal csökkent a kórházakban elhunyt akut infarktust kapott betegek száma – hangzott el egy hazai orvosi konferencián. A magyar találmányról egy orvosprofesszor beszélt.

A rendszer lényege a következő. A beteghez érkezett mentők az úgynevezett transztelefonikus EKG készülékkel (TTEKG) elvégzik a vizsgálatot. Az eredményt a mentők a saját hálózatukon, akár internet hiányában is, rögtön továbbítják az országban található 20 szívkatéteres centrum közül a legközelebbibe, ahol az orvosok azonnal konzíliumot tartanak. Ha a helyzet indokolja, akkor a beteg a hozzá legközelebbi regionális intézetbe kerül" – idézi a Ripost Prof. Dr. Édes István, a Debreceni Tudományegyetem Kardiológiai Klinikájának egyetemi tanárát.

A lap azt írja, a transztelefonikus EKG egy kis dobozban is könnyedén elférő eszköz, mellyel bárhol, bármilyen körülmények között elkészíthető az úgynevezett 12 elvezetéses EKG felvétel alig 1 perc alatt. A kis készülék által rögzített jeleket azonnal elküldhetik a mentőtiszt vagy háziorvos a kardiológiai centrumba, ahol a felvételeket rögtön szakorvosok elemzik. Ennek köszönhetően a beteg percek alatt kardiológusi konzultációt kap, bárhol is éljen az országban.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.