Fojtogatta ismerősét, majd kést rántott egy szekszárdi férfi

Forrás: Shutterstock -
garázdaság Szekszárd fojtogatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 25 éves szekszárdi férfi minden előzmény nélkül kezdte el fojtogatni ismerősét, majd késsel fenyegette. A rendőrség garázdaság miatt indított ellene lejárást. 

"A rendőrök Szekszárd egyik terén 2020. augusztus 16-án az éjszakai órákban egy ott levő társaságot ellenőriztek, akiknek tagjai elmondták, hogy nem sokkal korábban egy ismerősük minden előzmény nélkül megszorongatta egyikük nyakát. Miután a többiek számon kérték, hogy miért csinálta ezt, a 25 éves helyi férfi elővett egy kést, és fenyegetőzni kezdett, valamint ismerőseit szidalmazta és provokálta.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A járőrök a verekedőt előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban magyarázatot adni nem tudott.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a Szekszárdi Rendőrkapitányságon folytatják." - olvasható a police.hu oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.