Rendőrségi nyomozás indult a kollégiumi rongálás ügyében: az internetre került fel róla videó

Forrás: Shutterstock -
kollégium nyomozás rongálás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rendőrségi nyomozás indult egy budapesti kollégiumi rongálás ügyében - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy, az internetre felkerült videó alapján indult büntetőeljárás a rongálás miatt.

Azt írták: fiatalok törtek-zúztak a kollégium egyik szobájában.


A nyomozók a bűncselekménnyel kapcsolatban eddig két gyanúsítottat hallgattak ki, a tanúkihallgatások jelenleg is folyamatban vannak - írta a BRFK.

Nyomozás indult a kolléhiumi rongálás ügyében - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A rongálás a kollégium egy lakószobáját és a körülötte található helyiségeket érintette. A történtek kivizsgálására az intézmény fegyelmi bizottságot állított fel, valamint rendőrségi nyomozás van folyamatban.

"A Műegyetem közösségének értékrendjével összeegyeztethetetlen viselkedés miatt a rongálásban részt vevő hallgatókat érintő szankciókról, az eljárás lefolytatását követően, a fegyelmi bizottság hoz döntést" - írta közleményében a BME.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.