Tiltott szerelem Lotfi Begi Nika visszatérés Császár Előd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1996 legendás szerelmes dala új köntöst kapott. Császár Előd ikonikus trackje vadonatúj formában, Nikával és Lotfi Begivel robbantja a szerelembombát Valentin-nap előtt.

Vadonatúj hangszereléssel érkezik a love story, de nem csak a hangzás új, hiszen vérfrissítést kapott az ének is. Negyed évszázad után Császár Előd újraénekelte a szerzeményt, ezúttal azonban Eördögh Alexa helyett Veres Mónika, vagyis Nika volt a duettpartnere. Az eMeRTon-díjas énekesnő Majka és Curtis oldalán is hatalmasat szólt, a tavaly júliusban debütált „A csúcson túl" már tízmilliós nézettség felett jár a YouTube-on, és a rádiók is előszeretettel pörgetik.

Az énekesnő igazi vérfrissítést hozott a dalba, amit csak tetéz az üdítően lüktető alap, amit Lotfi Begi gondolt újra, akinek a keze alatt nem csak a „Tiltott szerelem", hanem például a „Régi nyár" is újjászületett.

A „Tiltott szerelem" leporolásának ötlete egyébként Előd barátnőjének, Kiss Rachelnek köszönhető, aki kreatív producerként kísérte végig az alkotói folyamatot. A szerelemhimnusz persze nem is érkezhetne videóklip nélkül, egy igazán egyedi alkotást tettek le a szerzők az asztalra. Nem titok, hogy a klip képi elemeit az első kockától az utolsóig Császár Előd rajzolta, aki a grafikai munka mellett a vágást is magára vállalta.

Császár Előd nem rég tért vissza Amerikából, ahol óriási sikereket ért el Shane54 néven. A nemzetközileg is elismert elektronikus zenei DJ-ként bejárta a világot, sőt az amerikai dance listát is hosszú ideig vezette Myonnal közös dala.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.