Örömhír! Indulhat a tokiói olimpián a magyar női kardcsapat

kardcsapat MTI olimpia lányok résztvevő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar női kardválogatott negyedöntőbe jutott a budapesti világkupaversenyen, az ukránok pedig már biztosan nem nyerik meg a viadalt, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat indulhat a tokiói olimpián.

A magyarok a 32-es táblán India ellen kezdtek és a reggeli összecsapás éppen megfelelő volt ahhoz, hogy a szombaton egyéniben győztes Márton Anna és bronzérmes Pusztai Liza, valamint Katona Renáta ráhangolódjon a következő feladatokra. Mindjárt a németek ellen szükség is volt minden koncentrációra, mert az összecsapás sokáig nem úgy alakult, ahogy a magyarok szerették volna.

Pusztai és Katona elvesztette első asszóját, majd Márton fordított (15-14). Újabb vereség, majd megint egy fordítás következett, ezúttal Pusztai jóvoltából, de ekkor meg Márton nem találta igazán a ritmust, így hat pár után 27-30 volt az állás.

A folytatásban Katona egy tussal kikapott Larissa Eiflertől, azután viszont jött az igazi fordulat: Márton 9-3-ra verte Julika Funkét, végül pedig Pusztai 5-2-re Anna Limbachot.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Közben az ukránok, akiket az olimpiai kijutásért mindenképpen maga mögött kellett tartania a kvalifikációs rangsorban a magyar csapatnak, első pástra lépésük alkalmával magabiztosan legyőzték a spanyolokat.

A negyeddöntőben a hazai csapat - melyben megint Battai Sugár pihent - 45-39-re kikapott az olaszoktól, mégis örülhetett, mert a másik páston az ukránok vereséget szenvedtek a dél-koreaiaktól. Az olimpiai részvétel kiharcolásához a legjobb nyolc közé kerülés esetén az kellett, hogy az ukrán együttes ne nyerje meg a mostani, utolsó kvalifikációs világkupát.

A csapatversenyek olimpiai mezőnye a nemzetközi szövetség ranglistája alapján alakul ki. Az első négy helyezett automatikus résztvevő, továbbá minden zónából (Európa, Ázsia-Óceánia, Amerika, Afrika) még egy-egy - az 5-16. helyezettek közül a sorban következő legjobb - válogatott szerez jogot az indulásra. Ezért a zónahelyért volt versenyben a magyar és az ukrán csapat.

A magyaroknak az olaszok elleni összecsapás közepén volt egy hullámvölgyük, akkor egy asszót döntetlenre hoztak, majd hármat elveszítettek, innen pedig már nem tudtak fordítani, de így sem lehettek elégedetlenek az ukránok eredményének ismeretében.

Magyar női kardválogatott először szerepelhet nyári játékokon. Ez egyben azt jelenti, hogy egyéniben is garantált a maximális hely, azaz három magyar léphet majd pástra Tokióban.


A férfi válogatott már korábban kiharcolta a részvétel jogát.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.