Kiderült: sokkal hamarabb jelent meg a koronavírus, mint gondoltuk

Forrás: Shutterstock -
Vuhan koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
z új típusú koronavírus hónapokig észrevétlenül terjedhetett az első Covid-19-esetek 2019. decemberi kínai megjelenése előtt amerikai kutatók szerint, akik a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy becsülik, hogy legkorábban 2019 októberében jelenhetett meg a vírus Kínában.

A San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem, az Arizonai Egyetem és az Illumina cég kutatói molekuláris kormeghatározási eszközökkel és járványügyi szimulációkkal jutottak erre a következtetésre.

2019 december végén jelentették az első Covid-19-eseteket a közep-kínai Hopej tartományban lévő Vuhanból.

Az új koronavírus gyorsan elterjedt a tartományból. A kínai hatóságok lezárták a térséget és az egész országra kiterjedő intézkedéseket hoztak a betegség terjedésének a feltartóztatására. 2020 áprilisára ellenőrzés alá vonták, de akkorra a világ már több mint 100 országában megjelent a Covid-19.

Forrás: Shutterstock


Az új koronavírus zoonikus vírus és azt feltételezték, hogy az esetek első csoportja a vuhani állatpiacról terjedt el, de a tanulmány szerzői szerint nem valószínű, hogy ezek jelentik a járvány kezdetét, mivel a legkorábbi feljegyzett Covid-19-esetek nem kapcsolódnak a piachoz.

Helyi újságjelentések azt sugallják, hogy Hopej tartományban a Covid-19 diagnosztizálása legalább 2019. november 17-re datálódik,

ami azt feltételezi, hogy már aktívan terjedt Kínában, amikor a kínai hatóságok az első járványügyi intézkedéseket életbe léptették.

A molekuláris alapú evolúciós időpontmeghatározás alapjául szolgáló molekuláris órával meghatározták, hogy

a SARS-CoV-2 valamennyi variánsának közös őse legkorábban 2019 november közepén létezhetett.


A közös ős molekuláris időpontmeghatározása gyakran rokonértelmű a betegség legkorábbi azonosított megjelenésével, ám utóbbi "elképzelhető, hogy időben megelőzheti a közös őst - ennek a járványnak az első esete napokkal, hetekkel, sőt több hónappal korábban megjelenhetett a közös ős feltételezett időpontja előtt" - magyarázta Michael Worobey professzor, a tanulmány társszerzője.

Wertheim megjegyezte, hogy bár az új koronavírus 2019 őszén terjedőben volt Kínában, a kutatók modellje azt mutatja, hogy decemberig ez alacsony szintű volt. A kutató megkérdőjelezte azokat a korábbi állításokat hogy a Covid-19 abban az időszakban Kínán kívül is terjedt volna - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.