2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Óriási változások jönnek az elkövetkező napokban: jobb, ha erre felkészülsz, ha programot tervezel

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
havazás időjárás tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt napok kora nyári időjárása után ismét a télbe csöppenhetünk. Ismét elő kell venni a télikabátot és sapkát. 

Húsvét vasárnap


Délelőttig a déli tájakon még előfordulhat eső, zápor, majd mindenhol csökken a felhőzet, és többórás napsütés várható. Délután már csak elszórtan fordul elő zápor. Élénk, nyugaton erős lesz az ÉNy-i szél. 11 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Húsvét hétfő


A sok napsütést északnyugat felől gomolyfelhők zavarják, de csapadék késő estig nem lesz. A délnyugati szél megélénkül. 12 és 17 fok közé emelkedik - átmenetileg - a hőmérséklet.

Kedd


Északnyugat felől egyre többfelé várható eső, ami a Dunántúlon és északkeleten havas eső, havazás válthat fel. Napközben északfelől szakadozik a felhőzet, de délen még lehet vegyes csapadék. Az ÉNy-i szél erős, néhol viharos lesz. 3 és 9 fok közé zuhan a hőmérséklet.

Szerda


A délelőtti napsütést követően délután gomolyfelhők képződnek, és szórványosan fordulnak elő záporok, hózáporok. Többfelé lesz viharos az ÉNy-i szél. 5-11 fok várható mindössze.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csütörtök


Fokozatosan csökken a felhőzet és mérséklődik a légmozgás is. Reggel -1, délután 11 fok körüli értékeket mérhetünk - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.