Borzalmas: nevelt lányáról készített pornográf felvételeket a magyar férfi

Forrás: Shutterstock -
pornográf felvétel bűncselekmény vádemelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az illetékes kerületi ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki számos pornográf jellegű felvételt tartott nevelt lányáról, amelyeket még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek a közös otthonukban

A vádirat szerint a vádlott 2011-ben a feleségével és az akkor 16 éves nevelt lányával élt együtt a közös budapesti otthonukban. A férfi ebben az időben, a felesége és nevelt lánya tudta és beleegyezése nélkül, kisméretű, szabad szemmel nehezen felfedezhető kamerákat szerelt fel a ház több helyiségében részben biztonsági okból, részben pedig azért, hogy megfigyelje a házban történteket.

A kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken a vádlott akkor még 18. életévét be nem töltött nevelt lánya volt látható.

A vádlott a vád szerint ezeket a felvételeket - 97 kamerafelvételt - egy számítógépes program használatával megvágta, majd az így keletkező videofájlokat külön adathordozón rögzítette.
Az illetékes kerületi ügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján megállapította, hogy gyermekpornográfia - felvételek tartásával elkövetett - alapeseti bűntette megvalósult, ezért a férfival szemben vádiratot nyújtott be a bíróságra.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzéssel börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Emellett indítványt tett arra is - a Kúria idén márciusi határozatának is megfelelően -, hogy a bíróság a gyermekpornográf felvételek tartásával vádolt férfit végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amelynek gyakorlása során 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

A vádról a Pesti Központi Kerületi Bíróság fog dönteni - áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.