Fokozatosan nyitnak a fürdők: ilyen szabályok várják a látogatókat

Forrás: Shutterstock / Készítette: Izabela23 -
medence fürdők koronavírus-járvány szabályok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május elsejével elkezdték megnyitni kapuikat a hazai fürdőhelyek, ám komoly feltételekkel fogadhatnak csak vendégeket.

A vonatkozó kormányrendelet alapján a legfontosabb, hogy csak olyan személy látogathatja a fürdőket, aki védettségi igazolvánnyal rendelkezik.

Azoknak azonban, akik gyógyászati szakrendelésre, beutalóval érkeznek, ez nem feltétele a belépésnek. A 18 éven aluliak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyeletével látogathatják a fürdőket. - írja a turizmus.com.

Budapest, Széchenyi fürdő Forrás: Shutterstock / Készítette: Izabela23

A papucs használatát és a medencék használata előtti zuhanyzást fokozottan ellenőrzik, valamint a büfék előtti másfél méteres távolság betartását is.

A fürdők zárt tereiben kötelező a maszk viselése - kivéve a medencéket, szaunákat és gőkabinokat.

A fürdők medencéjének vízét két óránként ellenőrzik, a közlekedőket, vizesblokkokat és mellékhelyiségeket óránként, a medencékhez vezető lépcsőket és korlátokat pedig fél óránként fertőtlenítik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.