Legyél Te is nyári Mikulás, ajándékozz maradandó élményt rászoruló gyerekeknek

rászorulók ajándékozás élmény Szülők Háza Alapítvány nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Legyél Te is nyári Mikulás" címmel jótékonysági programot indított a dr. Kemény Dénes és Regős Judit által létrehozott és működtetett Szülők Háza Alapítvány, mely a nehéz helyzetben élő családoknak és a családi támogatás nélküli, állami gondoskodásban élő gyerekeknek nyújt támogatást.

A gyermekek ügye mindannyiunk közös ügye, minden élet és minden gyermek érték. Ennek szellemében, valamint a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Szülők Háza Alapítvány egész évben folyamatosan lehetőséget biztosít azoknak a segítőkész, tenni akaró embereknek, akik segíteni szeretnének és szívesen bekapcsolódnak a nehéz sorsú gyermekek érdekében szervezett programokba.

Az idén nyáron először indult útjára a Nyári Mikulás program, mellyel nyári táborok, illetve a vakáció ideje alatt szervezett élményprogramok támogatására nyílik lehetőség. A projekt keretében a Szülők Háza Alapítvány egy másik kezdeményezése, a Tegyél jót! program kedvezményezett gyermekei és családjai nyaralását támogatja, hiszen számosnak közülük arra sincs módja, hogy eljusson a Balatonra. Ezúttal azonban az álom megvalósulni látszik, hiszen augusztus első hetében mintegy 60 gyereknek lesz lehetősége a Balatonon üdülni és tartalmas, emlékezetes élményekkel gazdagodni.

Ajándékozz maradandó élményt rászoruló gyerekeknek a Tegyél jót! program keretében Forrás: tegyeljot.hu

A Nyári Mikulás programhoz bárki csatlakozhat, aki felajánlással, anyagi hozzájárulással szeretne segíteni, illetve részese lenni a hátrányos helyzetű gyermekek, családok részére elindított élmény- és mentorprogramoknak.

Az adományokat a Szülők Háza Alapítvány számlaszámára lehet utalni:
10701087-69409866-51100005.
A közleményben legyen feltüntetve, hogy: „Nyári Mikulás 2021".

Az adományról igazolást állít ki az Alapítvány, és a befolyt összegből élményprogramokat finanszíroz, melyekről folyamatosan tájékoztatást nyújt a https://tegyeljot.hu/ weboldalon.

Legyél Te is nyári Mikulás! És légy részese nélkülöző családok, nehéz sorsú gyermekek örömteli és emlékezetes élményeinek!

**A Nyári Mikulás programmal, illetve a Szülők Háza Alapítvány tevékenységével kapcsolatos további információk: szulokhaza@szulokhaza.hu, +36 (30) 179 82 17 elérhetőségeken.**

„A gyerekek szandálban vannak decemberben" - Pásztor Anna elképesztő szegénységgel találkozott

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.