Elhunyt a legendás magyar televíziós: szűk körben búcsúztatták

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
halál televízió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, 88 esztendős volt - tudatta a család az MTI-vel hétfőn.

Pályáját 1957-ben - nemzetközi jogi diplomával - az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt.

1971-ben került a Magyar Televízióhoz.

A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója.

Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot.

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa Forrás: http://drpatrickomalley.com

A Hétben - amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt. Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.