Egy bevásárlóközpont parkolójában lőttek agyon egy 13 éves kislányt

Forrás: Shutterstock -
halál parkoló bevásárlóközpont
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Texas állambeli Fort Worth helyi bevásárlóközpontjának parkolójában lőttek le egy 13 éves kislányt. A tettes elmenekült a helyszínről. 

Csütörtök este lőtték agyon a Texas állambeli Fort Worth helyi bevásárlóközpontjának parkolójában a 13 éves Zakavia Walkert. A rendőrséget este 9 óra körül riasztották a helyszínre, mire megérkeztek, a tettesnek már nyoma veszett. Valószínűleg a lövés leadása után egyből elmenekült a helyszínről, ellene rögtön hajtóvadászatot indítottak.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Arról pedig egyelőre nem közöltek információt, hogy a lány egyedül volt-e, hogy vannak-e tanúk, valamint azt sem közölték, hogy mi vezethetett a tragédiához - írja a Tények a CrimeOnline nyomán. "A nyomozóink éjjel-nappal dolgoznak, hogy az ügy végére járjanak" – mondta Daniel Segura rendőrtiszt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.